Réka nevetni kezdett. Az önbizalma, amelyet percekkel korábban még siratott, hirtelen új erőre kapott.

Kristóffal hónapokon át rendszeresen találkoztak. Telefonáltak, sétáltak, vacsoráztak, és egyre közelebb kerültek egymáshoz. Egy este, amikor Kristóf hazavitte, a megszokott puszi helyett gyengéden megcsókolta. Réka nem húzódott el. A pillanatból valami új született, és kapcsolatuk azon az estén végleg túllépett a barátság határán.

Az a csók mindent megváltoztatott köztük: attól az estétől kezdve már nem lehetett puszta barátságról beszélni.

Réka úgy érezte, végre a helyére került az élete. Kristóf teljesen más volt, mint Márk, és ez a különbség minden nap megnyugtatta. A barátnőitől ugyan eljutott hozzá a hír, hogy Márk újra randizgat, és állítólag dühös rá a szakítás miatt, de ez már hidegen hagyta. Nem akart többé a múlt árnyékában élni.

Nyár elején egy délutáni séta közben a parkban összefutottak Benedekkel és Júliával. Leültek egy hangulatos kis kávézó teraszára, jeges limonádé mellett beszélgetni kezdtek a nyári terveikről.

– Mi a tengerhez készülünk – jelentette be büszkén Kristóf. – Július végén végzek minden munkával, és kiveszek három hét szabadságot.

– Három hét? A tengerparton? – Júlia szinte felsikoltott. – Ez maga a mennyország! Nekünk idén erre esélyünk sincs. Annyi kiadásunk volt, hogy legfeljebb sátrazni tudnánk. De az nem az én világom. Szeretem, ha van rendes fürdőszoba, esti programok, egy kis nyüzsgés.

Benedek bólintott, majd Kristófra nézett.

– Már lefoglaltátok a szállást? Hotel vagy apartman?

Réka elmosolyodott.

– Igazából… hazamegyünk.

– Tessék? – nézett össze meglepetten Júlia és Benedek.

Kristóf nevetve magyarázta:

– Nem tudtátok? Réka igazi tengeri lány. Már a neve is passzol hozzá. A fővárosba a tengerpartról költözött fel, és ott van saját lakása.

– Akkor a szüleid ott élnek? – kérdezte Júlia.

– Igen, de nekem külön lakásom van – pontosított Réka. – A szüleim egy kis településen laknak, szinte a parton. Szezonban kiadják a ház egy részét nyaralóknak, olyankor alig látjuk egymást, mert rengeteget dolgoznak.

– Irigyellek – sóhajtott Júlia. – Én biztos nem cserélném el a tengerpartot erre a szürke városra.

– Ott kevés a lehetőség – válaszolta őszintén Réka. – Mindenki a nyári hónapokból él. Itt viszont egész évben van munka.

– Messze van a lakásod a víztől? – érdeklődött Benedek.

– Egyáltalán nem. Tíz perc séta, talán annyi sem. Átvágsz a parkon, aztán végigsétálsz a sétányon. Szép, rendezett környék.

– És mekkora a lakás? – kérdezősködött tovább Júlia.

Réka már sejtette, mire megy ki a dolog.

– Kétszobás. Ha szeretnétek, csatlakozhattok hozzánk – nézett Kristófra. – Ugye nem bánod?

– Hogy bánnám? – derült fel a fiú arca. – Minél többen, annál jobb!

Benedek még hezitált, de Júlia addig sorolta az érveit, míg végül nevetve beadta a derekát.

– Rendben, elmegyünk egy hétre. Ha már ilyen nagylelkű vagy, élünk a lehetőséggel.

Az este további része a tervezgetés jegyében telt, és mindannyian izgatottan búcsúztak.

A szabadságig hátralévő hetek gyorsan elszálltak. Megvették a vonatjegyeket, és egy napsütéses délelőtt Réka szülei már a pályaudvaron várták őket. Andrea előző nap alaposan kitakarított a lány lakásában, sőt ünnepi vacsorát is készített.