Másnap reggel Réka korán kelt, és hat személyre terített meg. Mire a többiek előkerültek, már gőzölgött a kávé és friss péksütemény illata lengte be a lakást.

A nap folyamán mindenki külön programot választott. Júlia és Benedek kirándulásra indultak, Eszter és Levente strandolni mentek – Kristóffal együtt. Réka otthon maradt, hogy elintézze a teendőit és elkészítse a vacsorát.

Nem telt bele sok idő, Kristóf visszatért.

– Baj van? – kérdezte Réka, amikor meglátta az arcát.

– Semmi komoly. Csak nélküled unalmas – vont vállat. – Mindenki pihen, mi meg mintha szolgálatban lennénk.

– De hát vacsorát ígértem – mutatott a konyha felé. – Éhesen jönnek majd haza.

– Rendelhetünk is – vetette fel. – Biztos van házhozszállítás.

– Hat főre? Az sokba kerülne. Már majdnem kész a borscs, a töltött szőlőlevél is. Csak a húspogácsát kell kisütnöm. Este csinálok friss salátát és főtt krumplit. Egy óra, és kész vagyok. Kérlek, ne haragudj.

Kristóf végül beadta a derekát. Valóban nem telt bele hatvan perc, Réka letette a fakanalat, levette a kötényt, és mosolyogva fordult a fiú felé, készen arra, hogy végre ő is élvezze a nyaralás minden percét.

Végül elindultak, és lesétáltak arra az eldugott, aprócska partszakaszra, ahová a nyaralók szinte sosem tették be a lábukat.

– Sokkal kellemesebb itt, mint a zsúfolt strandon – jegyezte meg Kristóf, miközben végignézett a nyugodt víztükrön. – Őszintén szólva sosem élveztem, amikor tömegben kell fürdeni. A rengeteg idegen ember, a folyamatos zsivaj… és a visító gyerekek teljesen kikészítenek.

Réka oldalra billentett fejjel fürkészte az arcát.

– Ezek szerint nem igazán rajongsz a gyerekekért?

– Nem igazán – felelte habozás nélkül. – Pontosabban a mások gyerekeiért nem. Valahogy mindig hangosak és neveletlenek. Legalábbis én még nem találkoztam kivétellel.

Réka elmosolyodott.

– És ha egyszer a sajátodról lesz szó?

Kristóf megrázta a fejét.

– Az egészen más. A saját gyerekeimet rendesen fogom nevelni. Nem hiszek a „mindent szabad” elvben. Attól még, hogy következetes leszek, szeretni fogom őket. Engem is szigorúan neveltek a szüleim, pedig egyetlen gyerek vagyok. Ez nem zárja ki a szeretetet.

Réka egy pillanatra elhallgatott, majd igyekezett közömbös hangon megkérdezni:

– Szeretnél egyáltalán gyerekeket?

– Hát persze! – vágta rá Kristóf, majd hirtelen körbenézett, és játékosan a karjába kapta Rékát. – Kezdjük el akár most, amíg senki sincs itt!

– Megőrültél? Tegyél le! – nevetett Réka, miközben próbált kiszabadulni.

– Komolyan veszem a családalapítást! – húzta be a vízbe.

– Bolond vagy! – kacagott fel Réka. – Pont ez hiányzott még!

Nevetve pancsoltak, majd kifeküdtek a napra, újra visszamentek a vízbe, és így telt az idő észrevétlenül egészen estig. Amikor a nap már lebukóban volt, Réka hirtelen felült.

– Mennünk kellene. Hamarosan mindenki hazaér, fáradtan és éhesen. Nem lenne túl kedves dolog, ha üres ház fogadná őket.

– Réka, mindannyian felnőttek – próbálta csillapítani Kristóf. – Ha megéheznek, vesznek valamit. Itt minden sarkon lehet ételt kapni.

– Tudom, de mégis furcsán venné ki magát, ha a vendégeink gyorsételen élnének, miközben nálunk laknak – felelte.