Ők értek haza elsőként. Réka lezuhanyozott, majd nekilátott a salátának, és feltette főni a krumplit. Ekkor tűnt fel neki, hogy a délelőtt elkészített borscs, a húspogácsa és a töltött szőlőlevél jócskán megcsappant.

– Ez meg hogy lehet? – hívta be Kristófot. – Te is látod?

A fazék félig üresen árválkodott, a merőkanál még benne állt, mintha senki sem törődött volna vele. A másik két ételből is alig maradt.

– Nem értem – tárta szét a karját Kristóf. – Adtál kulcsot valakinek?

– Igen, Eszternek. Volt egy pótkulcsom. Júlia és Benedek azt mondták, csak késő este jönnek. Eszter viszont közelebb kirándult, lehet, hogy előbb visszaért.

– Akkor meg is van a magyarázat – vont vállat Kristóf.

– De én két napra főztem – csóválta a fejét Réka. – Ennyi ételt ketten nem tudnak megenni.

Ekkor kattant a zár.

– Na, megérkeztek – jegyezte meg Kristóf.

Eszter vidáman lépett be a konyhába.

– Ó, ti már itthon? Mit készítesz? Salátát? Jaj, imádom! Csak olajat ne tegyél bele, inkább egy kis tejfölt. De miért néztek így?

– Ti ettetek a főtt ételekből? – kérdezte Réka.

– Persze. Olyan meleg volt a parton, teljesen kimerültünk. Hazajöttünk, és megláttuk a sok finomságot. Ellenállhatatlan volt. Egyébként minden nagyon ízlett.

– Egészségetekre – felelte Réka halkan. – Csak meglepett a mennyiség.

– Képzeld, összefutottunk Dóráékkal! – lelkesedett Eszter. – Dóra és Ákos, emlékszel? Ákos Leventével dolgozik. Micsoda véletlen, hogy itt találkozunk! Meghívtak volna minket egy étterembe, de elég drága volt, így inkább felhoztuk őket ebédelni. Tudtuk, hogy nem lesztek itthon. Ákos odavolt a töltött szőlőleveledért!

Réka arca megfeszült.

– Örülök, hogy ízlett nekik. De kérlek, legközelebb ne hívjatok ide senkit. Itt a nyáron így is rengetegen megfordulnak, nem szeretném, ha átjáróház lenne a lakásból.

Eszter ajka sértődötten megremegett.

– Nem idegenekről van szó. Nem gondoltam, hogy ez gond.

Szó nélkül távozott, és eltűnt a fürdőszobában, ahol Levente már zuhanyzott.

Kristóf csak a fejét csóválta.

– Most már értem, miért nem rajong érte az édesanyád. Remélem, nem marad sokáig.

– Én is kezdem bánni a meghívást – sóhajtott Réka. – Fogalmam sincs, mi ütött belém.

– Szerencse, hogy Júlia és Benedek más természet – mosolygott Kristóf, és átölelte.

A vacsora ezúttal feszültebb hangulatban telt. Kristóf csupán a friss salátából evett, a többi ételt érintetlenül hagyta, és Réka fülébe súgta, hogy nem kíván maradékot enni. Eszter és Levente duzzogtak, míg Benedek és Júlia mit sem sejtve jó étvággyal fogyasztották a kínált fogásokat, és élményeiket mesélték a kötélpályás kalandparkról.

Másnap Réka ismét korán kelt. Új salátát készített, padlizsántekercseket állított össze, és serpenyőben cukkinit sütött.

Az asztalnál azonban sorra jöttek a kifogások.

– A cukkinit sosem szerettem – húzta el a száját Benedek. – Maradok a teánál.

– Mondtam, hogy majonézes salátát ne csinálj – szólt Eszter. – Tele van zsírral.

– Nekem túl fokhagymás – tolta arrébb Júlia a villájával a padlizsánt. – Egész nap érezném.

– Van még csirke, de azt este sütném meg – válaszolta Réka türelmét vesztve.