– Ki ez a Márk? Honnan került ide? – Balázs újratöltött magának, miközben Júlia pohara szinte érintetlen maradt.

– Messziről jött, az ország keleti részéből. Csak átutazóban volt nálunk, amikor megtörtént a baleset.

– És Eszter vele ment el?

– Igen. Azt mondta, nélküle nem tudna élni. Így nevezte: szerelem. Csak azt nem értem, hogyan hagyhatta itt a saját gyerekét. Miért nem vitte magával?

– Nem engedtem volna – felelte Balázs keményen. – Ott kinek kellett volna Lilla? Egy anya mellett, aki elveszítette a józan eszét, vagy egy idegen férfi árnyékában?

Júlia bólintott, majd tétován felállt.

– Akkor én most megyek… – mondta, és a hangjában ott bujkált a remény, hogy marasztalják.

– Rendben. Szia.

Nem marasztalta.

Nem sokkal később hivatalosan is kimondták a válást. Balázs egyedül maradt a kislányával. Eszter nem telefonált, még csak azért sem, hogy megkérdezze, hogy van Lilla.

Balázst egyre gyakrabban gyötörte a kérdés: vajon soha nem is szerette igazán a lányát? Vagy egy mindent elsöprő, vak szenvedély egyszerűen kitörölt belőle minden mást, ami addig fontos volt számára?