Balázst sokszor marcangolta a gondolat: vajon korábban is voltak jelek, amelyeket nem vett észre? És ő maga mit jelentett Eszter életében? Tényleg szerette valaha, vagy csupán összetévesztette a fellángolást a mély érzelmekkel? Ezek a kérdések újra és újra visszatértek hozzá, és mindannyiszor ugyanabba a sötét zsákutcába vezették. Ami történt, számára nem egyszerű szakítás volt, hanem valódi összeomlás.

Közben teltek a hónapok, és Lilla betöltötte a hatodik évét. Balázs elhatározta, hogy igazi ünnepséget szervez neki. Meghívta a nagyszülőket, a testvérét a családjával együtt. A lakást színes lufik és vidám girlandok díszítették, az asztal roskadozott a finomságoktól. A hangulat derűs volt, mégis mindenki észrevette, hogy a kislány tekintete időről időre az ajtóra siklik. Az anyját várta.

Aztán egyszer csak megszólalt a csengő.

– Anya! – kiáltotta Lilla, és már futott is a bejárathoz.

Az öröme azonban egy pillanat alatt szertefoszlott, amikor az ajtóban nem Esztert, hanem Júliát pillantotta meg, kezében egy hatalmas plüssmackóval.