– Boldog születésnapot, drágám! – nyújtotta át mosolyogva az ajándékot.

Lilla könnyeivel küszködve kérdezte:
– Anyától van? Ő küldte?

Júlia egy rövid pillanatra Balázsra nézett, majd bólintott.
– Igen, tőle érkezett.

– És ő jön is? Ugye hamarosan itt lesz?

– Talán… nem tudom biztosan – felelte halkan.

A kislány arca eltorzult.
– Nem fog eljönni! Soha nem jön! Elhagyott engem! Akkor én sem szeretem többé! Ha neki nincs szüksége rám, nekem sincs rá!

Zokogása betöltötte a szobát, és a jelenlévők közül többen is letörölték a szemük sarkában gyűlő könnyeket.

Néhány hónappal később Balázs és Júlia már egy fedél alatt éltek. A nő türelemmel és szeretettel fordult Lilla felé. Együtt sütöttek kalácsot, babaruhákat varrtak, s még egy cicát is befogadtak, akit közösen dédelgettek. Közben a kislány elkezdte az iskolai előkészítőt, így esténként komolyan vett „tanulások” zajlottak a konyhaasztalnál.

Egy este Júlia huncut mosollyal fordult Balázshoz.
– Nem gondolod, hogy ideje lenne hivatalossá tenni a kapcsolatunkat?