Néhány pillanat múltán Réka számára világossá vált, miért árad hirtelen ennyi elismerés Nóra Ilona szavaiból.

– Tudja, a Márkom is megnősült ám! – csapta össze a kezét a nő. – És kit hozott a házhoz? Egy kész csodabogarat, bocsásson meg az ég! Olyat még életemben nem láttam. Dolgozni esze ágában sincs, a házimunkához hozzá nem nyúl. A szemembe mondta, hogy csak azt várja, mikor kerülök a föld alá, hogy aztán boldogan élhessen a fiammal!

Réka felemelte a tekintetét a kartonjairól.

– Mikor házasodtak össze? – kérdezte tárgyilagosan.

– Két hónapja sincs – legyintett Nóra Ilona. – Lakodalom se volt rendesen, csak aláírtak az anyakönyvvezetőnél, aztán kész!

A panaszzuhatag megállíthatatlannak bizonyult.

– Már az első napon kijelentette, hogy ő bizony nem fogja a hátán vinni a háztartást! Nem is érdekli az egész! És még rábeszéli a fiamat, hogy béreljenek külön lakást!

– Talán nem is rossz gondolat, ha a fiatalok külön élnek – jegyezte meg Réka, miközben kitöltötte a beutalókat. – Úgy könnyebb önálló életet kezdeni.

– Könnyebb? – horkant fel az asszony. – Annak a lánynak semmije sincs! Egyetlen batyuval érkezett, és még ő fintorog. Ezt nem eszi, azt nem issza, a matrac nem elég kényelmes, a párna nem megfelelő, neki hipoallergén kell!

Réka összerendezte a papírokat.

– Nóra Ilona, alig két hónapja élnek együtt. Idő kell, míg összecsiszolódnak. Önnek is érdemes esélyt adni neki. Emlékszik, eleinte engem sem kedvelt különösebben, most mégis dicsér, amitől zavarba kellene jönnöm.

Valójában Réka cseppet sem jött zavarba. Inkább hideg kíváncsisággal figyelte, ahogy egykori anyósa valódi természete minden leplezettség nélkül megmutatkozik. Az egyetlen megnyugtató tényező az volt, hogy ez a kapcsolat már a múlté.

– Ugyan, mit lehet azon megszokni? – legyintett Nóra Ilona, ügyet sem vetve a finom célzásra. – Se esze, se tartása, csak az igényei határtalanok!

Hangja sértetté vált.

– Márk kétszer is kért tőlem pénzt a nyugdíjamból, hogy romantikus estét rendezzen neki! Nem kértem vissza, mégiscsak a fiam… de rosszul esik.

– Ha őt választotta, biztosan talált benne valamit – felelte Réka nyugodtan. – Tőlem is elszökdösött másokhoz, ráadásul még dicsekedett is vele. Egyetlen szerencsém, hogy békében váltunk el.

– Talán nem kellett volna – csóválta a fejét Nóra Ilona. – Ha néha keményebben rászólsz, vagy egy sodrófával észhez téríted, talán együtt maradtatok volna.

– Kétlem – válaszolta halkan Réka, és átnyújtotta a papírokat. – Olyat tett, amit nem lehet csak úgy elfelejteni.

Az asszony sóhajtott, de nem vitatkozott tovább.

– Tehát – zárta le a beszélgetést Réka határozottan –, elvégzi a vizsgálatokat, aztán jelentkezik kontrollra. Megnézzük, hogyan javíthatunk az állapotán. Addig pedig próbáljon kevesebbet idegeskedni.

– Ezzel a menyasszonnyal hamarabb kerülök sírba, mint hogy meggyógyuljak – morogta Nóra Ilona, miközben összeszedte a beutalókat. – Bezzeg te! Saját orvos a családban!

Nehézkesen feltápászkodott, és komótosan elhagyta a rendelőt.

– Következő! – szólt ki Réka, majd észrevette az asztalon felejtett kórlapot.