Bosszúsan felkapta a dossziét, és kisietett a folyosóra.

– A következő páciens fáradjon be, mindjárt jövök! – kiáltotta hátra.

Az idős asszonyt csak a parkolóban érte utol. Márk éppen segített az édesanyjának beszállni a hátsó ülésre.

– Márk! – kiáltotta Réka, miközben odasietett hozzájuk.

– Márk! – szólt Réka lihegve, ahogy odaért hozzájuk. – Édesanyád itt felejtette a kórlapját!

– Nahát, szia! – fordult felé a férfi széles mosollyal. – Akkor te lettél az új kezelőorvosa?

– Igen – bólintott Réka, és átnyújtotta a mappát.

A válásuk évekkel korábban csendben, kiabálás és jelenetek nélkül zajlott le. Talán éppen ezért tudtak most is civilizáltan beszélni egymással, bár egyikük sem érezte igazán, hogy szüksége volna a másik társaságára.

– Meg kell hagyni, alig változtál – jegyezte meg Márk, miközben átvette a papírokat. – Az idő mintha elkerült volna.

– Te sem panaszkodhatsz – mosolyodott el Réka. – És látom, a bókjaid sem koptak meg.

– Az efféle kedves szavakat most már másnak tartogatom – húzta ki magát kissé fennhéjázva.

– Hallottam, hogy újranősültél – mondta Réka higgadtan. – Anyukád említette. Bár úgy vettem ki a szavaiból, nem teljesen elégedett a választásoddal.

– Neki te sem voltál soha az esete – vont vállat Márk. – Mégis lehúztunk együtt pár évet.

– Aztán külön utakon folytattuk – tette hozzá a nő nyugodtan.

– Az más – legyintett a férfi. – A mostani feleségem gyönyörű és remek természetű. Eszem ágában sincs elválni tőle. – A szája sarkában gúnyos félmosoly jelent meg. – És félrelépni sem fogok. Minden téren elégedett vagyok mellette.

Mintha bizonyítani akarná az állítását, előkapta a telefonját, és görgetni kezdte a képeket.

– Nézd, itt az esküvőn vagyunk Dórával. Ez a parkban készült, ez pedig a tengerparton. Ugye, milyen csodás nő?

Réka udvariasan rápillantott a fotókra. A megjegyzések csíptek, de nem a sértettség volt az, ami igazán nyugtalanította. A fiatal nő arca ismerősnek tűnt. Tudta, hogy már látta valahol, csak nem jutott eszébe, hol.

– Mennem kell, várnak a betegeim – zárta le hirtelen a beszélgetést, majd sarkon fordult, és visszasietett a rendelőbe.

– Meddig akarsz még taxisofőrt játszani mellette? – fogadta Dóra szemrehányó hangon a férjét, amikor hazaért. – Hívhatna inkább fuvarszolgálatot!

– Kicsim, anyának nehéz beszállni az autóba, és kiszállni is. A taxisok meg nem kapkodnak, hogy segítsenek – válaszolta Márk fáradtan.

– Ha rádobna plusz kétszáz forintot, hidd el, ölben vinnék! – legyintett a nő. – Még meg is hajolnának előtte.

– Ő az anyám – mosolyodott el halványan a férfi. – Természetes, hogy segítek neki.

– Az, hogy egyik orvostól a másikig hurcolod, csak ront az állapotán – Dóra leült az ölébe, és hízelgően átkarolta a nyakát. – Szakértői felügyeletre lenne szüksége, folyamatos ellátásra. Te magad mondod, mennyire legyengült.

– Nem húszéves már, az igaz – sóhajtott Márk, és közelebb hajolt, hogy megcsókolja, de a nő elhúzódott.

– Pontosan erről beszélek – folytatta komolyan. – Amikor az apám már nem tudta ellátni magát, kerestem neki egy jó idősek otthonát. Jól érzi ott magát, én pedig rendszeresen látogatom.