Bosszúsan felkapta a dossziét, és kisietett a folyosóra.

– A következő páciens fáradjon be, mindjárt jövök! – kiáltotta hátra.

Az idős asszonyt csak a parkolóban érte utol. Márk éppen segített az édesanyjának beszállni a hátsó ülésre.

– Márk! – kiáltotta Réka, miközben odasietett hozzájuk.

– Márk! – szólt Réka lihegve, ahogy odaért hozzájuk. – Édesanyád itt felejtette a kórlapját!

– Nahát, szia! – fordult felé a férfi széles mosollyal. – Akkor te lettél az új kezelőorvosa?

– Igen – bólintott Réka, és átnyújtotta a mappát.

A válásuk évekkel korábban csendben, kiabálás és jelenetek nélkül zajlott le. Talán éppen ezért tudtak most is civilizáltan beszélni egymással, bár egyikük sem érezte igazán, hogy szüksége volna a másik társaságára.

– Meg kell hagyni, alig változtál – jegyezte meg Márk, miközben átvette a papírokat. – Az idő mintha elkerült volna.

– Te sem panaszkodhatsz – mosolyodott el Réka. – És látom, a bókjaid sem koptak meg.

– Az efféle kedves szavakat most már másnak tartogatom – húzta ki magát kissé fennhéjázva.