– Anya még dolgozik, de ne aggódjon – magyarázta a fiú, miközben a konyhába vezette. – Mindjárt jön, és örülni fog magának. Addig adok enni. Tegnap főzött levest, mindig sokat készít, amikor végre kicsit megkönnyebbül.

Tibor körbenézett a szerény, mégis barátságos helyiségben, és lassan oldódni kezdett benne a szorítás. Fél óra múlva, egy tányér forró leves után már nem érezte magát teljesen elveszettnek, és csendesen mesélni kezdett Márknak az életéről, mielőtt eszébe jutott volna, hogy talán hasznossá is teheti magát a ház körül.

Miután befejezte a történetét, Tibor kalapácsot és néhány szöget kért Márktól, hogy helyrehozza a ferdén lógó kiskaput. A fiú komoly arccal asszisztált neki, tartotta a deszkákat, és közben fontoskodva osztogatta a tanácsokat, mintha legalábbis egy tapasztalt mester lenne.

– Márk, honnan szereztél ilyen ügyes segítőt? – csendült fel ekkor egy vidám női hang az udvar felől.

Tibor összerezzent, és megfordult. Egy harmincas évei közepén járó, alacsony, törékeny asszony állt előtte. Rövid, világos haja keretezte finom vonású arcát, barna szemeiben kedvesség csillogott, bár a mosolya mögött fáradtság bujkált.