A fiók mélyére rejtette, és aznap egy másik szobában feküdt le.

Pár nappal később elment a közeli szupermarketbe. Ugyanaz a borospolc. Ugyanaz a kosár a kezében. Minden ismerős volt – mégis teljesen más.

Összenéztek.

– Eszter… – lépett közelebb Vivien. – Nem tudtam rólad. Tényleg nem.

– És ha tudtad volna? – kérdezte Eszter nyugodtan.

Vivien lesütötte a szemét.

– Akkor nem jövök fel hozzátok. De valószínűleg akkor is találkozom vele. Nem vagyok ártatlan.

Eszter hirtelen kérdezett:

– Szereted?

Vivien megtorpant.

– Már nem. Amikor egyetlen nap alatt kitörölt az életéből, elmúlt. Gyáva. Azt akarta, hogy én intézzek el mindent helyette. Még a házassága végét is.

Szomorkás mosoly jelent meg az arcán.

– Azt mondta, szeret. Volt egy esténk, amilyet mindig is akartam. Aztán másnap már…

…másnapra pedig semmivé foszlott minden. Hazugság volt. Én szégyelltem magam miatta. Ő nem.

Aznap este Márk odalépett Eszterhez, amikor a nő egy fotelben ülve olvasott. A ház csendes volt, csak az oldalak halk surrogása hallatszott.