– Szóval romantikus este lesz? – kérdezte kacsintva.

– A férjemmel, igen – mosolygott Eszter. – Gondoltam, ráfér egy kis kényeztetés.

Eszter alaposabban végigmérte régi ismerősét. Minden részlet a helyén volt rajta: egyenes tartás, gondosan ápolt kéz, finom, drága illat. Vivien észrevette a tekintetét, és egy apró, elégedett biccentéssel fogadta a néma elismerést, de nem viszonozta azt. Nem mintha ez különösebben számított volna – mégis, Eszterben maradt egy apró tüske.

A parkolóban Vivien megnyomta a kulcstartóját, mire az egyik autó fényszórója felvillant.

– Hazavigyelek? – ajánlotta könnyedén.

– Köszönöm, közel lakom – intett Eszter a házak felé.

– Én is valahol erre… csak épp a pontos címet nem írtam fel – forgatta kezében a telefonját Vivien. – És természetesen lemerült.

Eszter maga sem értette, miért, de hirtelen ötlettől vezérelve megszólalt:

– Gyere fel hozzám, feltöltjük, és kiderül.

Beléptek a lépcsőházba. Vivien körbenézett, mintha egy számára ismeretlen terepet térképezne fel.

– Régóta laktok itt? – kérdezte.