– Nem is kell ismernem. Rájuk van írva: megszokás, unalom, hétköznapok. Nézd csak magad – krumplit sütsz. Szerinted meddig maradsz izgalmas egy férfinak?

Eszter ujjai ökölbe szorultak. A dühe szinte remegtette a vállát. Lassan letette a kést a vágódeszkára.

– Vigyázz, mit mondasz.

Vivien vállat vont.

– Ugyan már, nem a te férjedet akarom elszedni.

– Csak próbálnád meg – felelte Eszter halkan, de élesen. – Még a hajadat is letépném.

A bejárati ajtó ekkor halkan kinyílt, de egyikük sem figyelt fel rá azonnal.

– Na és te? – folytatta Vivien, mintha mi sem történt volna. – Boldog vagy? Sikerült az életed?

– Erre nehéz röviden válaszolni – kortyolt Eszter a borból. – Van munkám, van egy csodás lányom, és a férjem.

– De szereted még? – csapott le a kérdés hirtelen.

Eszter elbizonytalanodott. Az igazat mondja, vagy azt, amit illik?

– Azt hiszem, igen. Társak vagyunk. Sok mindenen mentünk keresztül együtt.

– A „társ” szó inkább testvérre illik. A férj legyen tűz, őrület, szenvedély.

– Nem minden kapcsolat egyforma – felelte Eszter nyugodtabban, mint amilyennek érezte magát. – És ez így van rendjén.