– Pont ez a cél. Tűnj el, és ne is lássalak többé! – felelte Lilla jeges nyugalommal.

Nem kellett kirángatnia a lakásból. Márk túl magabiztos volt ahhoz, hogy komolyan vegye a helyzetet. Biztosra vette, hogy Lilla hamarosan ráébred „tévedésére”, és könyörögve kéri majd vissza.

Ez azonban nem így történt.

Márk még aznap este egy bőrönddel állított be a szülei házába. Emese a konyhában sürgölődött, süteményt készített, és még csak ki sem ment a fia elé. Amikor Márk belépett, az asszony a tésztát gyúrta, és anélkül, hogy hátranézett volna, odaszólt:

– A kulcsot tedd le az előszobai komódra.

– Nincs kulcs – felelte kurtán Márk.

Emese ekkor lassan lecsúsztatta az orrára a szemüvegét, és élesen ránézett. – Az meg hogy lehet?

– Lilla kirakott. A cuccom ott van a folyosón – intett a bőrönd irányába.

– Micsoda? Hogy merészelte? – csattant fel Emese, és majdnem félrenyelte a levegőt. – Se pénze, se lakása, mégis ekkora arca van! – méltatlankodott. – Azonnal felhívom, majd én helyre teszem.

Tárcsázott, de csak a gépi hang válaszolt: „A hívott fél jelenleg nem elérhető. Kérjük, próbálja meg később.”

Akárhányszor próbálkoztak, nem jártak sikerrel. Lilla addigra már döntött: beadta a válókeresetet. Megkönnyebbült, hogy mindössze két évet vesztegetett el egy olyan férfira, aki még felnőttként is az anyja árnyékában élt, és saját véleménye alig volt.

Vagyonmegosztásról szó sem lehetett. Mindkettőjüknek volt autója, még a házasság előtt szerezték őket. Márk az elmúlt két évben egy fillért sem tett félre; minden pénze saját kényelmére ment el. Új telefon, okosóra, vezeték nélküli fülhallgató – mindig akadt valami, amire „szüksége” volt.

Lilla nem akarta egyedül vinni a takarékoskodás terhét, ezért inkább rendszeresen utalt a szüleinek, hogy segítsen nekik. Később derült ki, hogy a szülők a kapott összegeket félretették, és betétben gyűjtötték. Jelentős összeg halmozódott fel, ami komoly támaszt jelentett Lillának, amikor a válás után úgy döntött, hitelből saját lakást vásárol.

Márk pedig maradt ott, ahol mindig is volt: a szülei házában. Mindene megvolt, amit mások biztosítottak számára – csak önállósága és saját otthona nem.

Az ajtón felhangzó halk, mégis határozott kopogásból Eszter azonnal tudta, ki érkezett. A tekintetét nem emelte fel a kartonról, amelyet éppen töltött, csak megszokott nyugalommal odaszólt:

– Tessék, jöjjenek be!

Az ajtó résnyire nyílt, és egy magas, kissé esetlen mozdulatokkal közlekedő tizenhat éves fiú csusszant be rajta. Utána határozott léptekkel követte az édesapja.

– Jó napot, Eszter doktornő! – köszönt udvariasan a férfi.

– Jó napot kívánok – mosolygott rá a fiatal gyermekorvos. – Meghozták a vizsgálati eredményeket?