Hosszú ideig nézte.

– Márk, a bizalom nem épül újra egyetlen este alatt.

– Tudom. Várok. Amíg csak kell.

Lilla felállt.

– Gondolkodom. Jelentkezem.

A cappuccino érintetlen maradt az asztalon.

Otthon Gábor a folyosón fogadta.

– Na, kislányom?

– Apa… tényleg te vetted meg a cégét?

– Régóta terveztem. Most adódott rá alkalom.

– Mi lesz most?

– Kiderül, mennyi tartás van benne – felelte halkan. – Ha képes félretenni a büszkeségét érted, akkor talán nincs minden veszve. De ha játszmázni kezd… akkor vége.

Lilla átölelte.

– Köszönöm.

– Mit?

– Hogy megmutattad, ki is ő valójában. Nélküled talán még évekig tűrtem volna.

Gábor megsimogatta a haját.

– Mindig melletted állok.

Egy hét telt el, amikor Márk olyasmit tett, amire senki sem számított.

Bejelentés nélkül állított be hozzájuk. Rékának hatalmas virágcsokrot hozott, Gábornak egy üveg minőségi konyakot. A régi, kézzel kötött pulóvert viselte – azt, amelyet Lilla készített neki, és amelyet korábban „vidékiesnek” csúfolt, ezért sosem hordott.

Csengetett.

Réka nyitott ajtót, és elkerekedett a szeme.