Réka a vázába tette a virágokat, majd a köténye sarkával megtörölte a szemét.

– Nem haragszunk rád, Márk – mondta csöndesen. – Csak fájt. Nagyon fájt.

– Tudom – felelte lehajtott fejjel. – És vállalom a következményeket. Ha kell, évekig bizonyítok. Nem szavakkal, hanem tettekkel.

Lilla továbbra sem lépett közelebb.

– Nekünk nem kell bizonyítanod – szólalt meg Gábor komoran. – Neki kell. És saját magadnak.

Márk Lillára nézett.

– Nem azt kérem, hogy ma gyere vissza hozzám. Még csak azt sem, hogy holnap. Csak azt szeretném, ha látnád: minden nap dolgozom rajta. Már beadtam a kérelmemet, hogy egyszerű menedzserként folytassam a cégnél… a te cégednél. A fizetésem harmada lesz a korábbinak. A lakást meghirdettem, abból rendezem a hiteleket, ami marad, a tiéd. Az autót is eladom. Metróval fogok járni. Mint bárki más.

Lilla szeme megrebbent. Először csillant meg benne valami a hideg távolságon túl.

– Komolyan beszélsz?

– Teljesen. És… pszichológushoz is járok. Rájöttem, hogy nem a pénz volt a baj. Hanem az, aki lettem.