Márk torka kiszáradt, egy szót sem tudott kinyögni.

– Miért most? – préselte ki végül.

Az após hátradőlt a székben.

– Mert tegnap a lányom egy bőrönddel állított be hozzánk. Azt mondta, a férje elküldte őt a „nincstelen szüleihez”. Úgy éreztem, itt az ideje tisztázni az erőviszonyokat.

Márk arcát elöntötte a forróság.

– Ez Lilla miatt van?

– Ez a tiszteletről szól – felelte határozottan az idősebb férfi. – Arról, amit ön soha nem adott meg sem neki, sem nekünk. Megvehettem volna a céget már egy éve. Vagy kettővel ezelőtt. Vártam. Bíztam benne, hogy felnő a feladathoz. Tegnap azonban rájöttem, hiába.

Felállt, begombolta a zakóját.

– Holnaptól nem ön vezeti a vállalatot. Kinevezek valakit a helyére. Maradhat alkalmazottként, ha kívánja. Vagy távozhat. A döntés az ön kezében van.

Márk csak ült, és az asztal lapját bámulta. A füle zúgott.

– Lilla tud erről?

– Nem – hangzott a nyugodt válasz. – És nem is fog. Hacsak ön nem mondja el neki.

Az ajtó halkan csukódott mögöttük, amikor az após és az ügyvéd távozott.