Zsuzsanna azonnal tudta, miért jöttek.

— Fáradjanak be — mondta halkan.

A kutyát Leventének hívták. Nagy termetű keverék volt, őszülő pofával. A mozdulatai elárulták: minden lépés fájdalom.

— Doktornő, segítsen rajta… — suttogta az asszony. — Szenved. Elköszönni jöttünk.

Zsuzsanna megvizsgálta, végigsimított a hátán. Levente gyengén megnyalta a kezét.

— Nehéz döntés — mondta csendesen. — De most ez a legirgalmasabb számára.

Az asszony bólintott, könnyeit sem próbálta visszatartani.

— A fiam vele maradna a végéig…

Zsuzsanna a fiúra nézett. A gyerek a kutya fejét simogatta, és halkan beszélt hozzá.

— Itt leszek — jelentette ki határozottan. — Nem maradhat egyedül.

Átvezette őket a kis elkülönítőbe. A szoba csendes volt, tiszta, a sarokban puha matrac.

A fiú lefeküdt a kutya mellé, átölelte.

— Te voltál a legjobb barátom. Köszönöm. Most már nem fog fájni…

Zsuzsanna előkészítette az injekciót. A keze biztos maradt, de belül összeszorult a mellkasa.

— Készen állok — mondta a fiú.

Az injekció beadása után Levente lassan lehunyta a szemét. A légzése elcsendesedett.