Ildikó elégedetten figyelte. Pontosan erre számított.

Legközelebb egy neves márkájú, méregdrága kézitáskával érkezett. Dóra szinte szóhoz sem jutott.

– Anya… ez rengeteg pénzbe kerülhetett! Tudom, mennyire drága ez a márka – suttogta, óvatosan végigsimítva a finom bőrt.

– A születésnapodra szántam, de nem bírtam kivárni – mosolygott Ildikó.

És ez így ment tovább. Egy év alatt Dóra szekrénye megtelt minőségi, összeillő ruhákkal. Az édesanyja úgy állította össze a darabokat, hogy szinte végtelen variációban lehessen őket kombinálni.

– Komolyan mondom, anyának stylistnak kellett volna mennie – jegyezte meg Dóra egyszer nevetve Márknak. – Kár, hogy közgazdász lett.

– Őszintén? Nekem ez nem tetszik – felelte váratlanul Márk.

Dóra ránézett, de nem reagált azonnal. Épp a gardróbot rendezte: az őszi darabokat készítette elő, a nyári ruhákat pedig dobozokba hajtogatta. Márk a kanapén ült, a telefonját böngészte, időnként komoran felpillantva.

– Nem gondolod, hogy anyád túlzásba esik ezekkel a drága ajándékokkal? – kérdezte végül.