Eközben Dóra szüleinek anyagi helyzete egyre stabilabb lett. Felújították a fürdőszobát és a mellékhelyiséget, minden csövet és szanitert kicseréltek, új ajtók kerültek a lakásba, sőt még egy téglából épült garázst is vásároltak, amit bérbe adtak.

– A pénz odavonzza a pénzt – szokta mondogatni Ildikó elégedetten.

Többször is felajánlották, hogy segítenek a fiataloknak, de Dóra és Márk rendre visszautasították. Ildikó ugyan aggódott, mégis talált egy módot, hogy könnyítsen a lelkén: ajándékokkal kezdte elhalmozni a lányát, mindig valamilyen hihető indokkal.

– Nézd, hoztam neked egy szoknyát. Gyönyörű darab, de rajtam valahogy nem áll jól. Túl fiatalos nekem a fazonja – magyarázta egyszer, amikor látogatóba érkezett. – Megrendeltem, felpróbáltam, aztán rájöttem, hogy inkább hozzád illik. Vedd csak fel!

A szoknya valóban kifogástalan volt. Ildikó és Dóra hasonló, karcsú alkatúak voltak, ugyanazt a méretet hordták, ráadásul az édesanyjának kivételes érzéke volt az eleganciához.

– Mintha rám szabták volna! – ámuldozott Dóra a tükör előtt forogva. – Köszönöm, anya!