– Te ezt komolyan gondolod? – kérdezte Dóra hitetlenkedve.

– Teljesen.

– De én szeretem ezeket a dolgokat. Jó érzés felvenni őket. És anya is észrevenné, ha hirtelen eltűnnének. Ráadásul üres lenne a gardrób…

Márk megállt előtte, arca feszült volt.

– És szerinted ez fontosabb, mint hogy minél előbb saját lakásunk legyen? – kérdezte élesen, a válasz pedig ott lebegett köztük a levegőben, kimondatlanul, mégis súlyosan.

– Ugyan már, mit számít, hogy belenéz a szekrényedbe? Ne csinálj ebből ügyet! Mondd azt, hogy egy barátnőd könyörgött érte, te pedig túladtál rajta.

– Ez teljesen abszurd… – rázta a fejét Dóra.

– Az? Inkább az az abszurd, hogy évekig kuporgatunk, és semmi nem történik! – vonta össze a szemöldökét Márk. – Nem akarsz minél hamarabb saját otthont?

– De igen. Csakhogy nem így! Miért pont az én dolgaimat kellene pénzzé tenni?

– Mert ennyi ruhát három élet alatt sem hordasz el! Teljesen mindegy, miben jársz. Veszel helyette olcsóbbat. Most komolyan, sajnálod rá egy közös cél érdekében? Elegem van abból, hogy csak gyűjtögetünk, és a vége sehol! – hangja egyre élesebb lett, látszott rajta, hogy felspanolta magát.