Dóra türelme is elfogyott.

– A szüleim nem egyszer mondták, hogy költözzünk be a nagyi lakásába! Te voltál az, aki hallani sem akart róla! – csattant fel. – Sokkal gyorsabban haladnánk, ha nem menne el a fizetésünk fele albérletre!

– A szülőkre támaszkodni megalázó. Szerintem egy férfi nem így intézi a dolgait – jelentette ki Márk sértett büszkeséggel, majd elfordult.

– Az viszont rendben van, hogy az én ruháimat árusítod ki a hátam mögött? Az férfias?

– Igen! Mert ezek csak rongyok! Miért kapaszkodsz beléjük ennyire? És az anyád… ne haragudj, de túlzás, amit művel. Ennyi pénzt kiadni ilyesmire – felfoghatatlan.

Dóra döbbenten nézte. Mintha nem is azt az embert látná, akihez hozzáment. Sejtette, hogy Márk nem rajong a drága ajándékokért, de most mintha átszakadt volna benne valami. Az különösen fájt neki, hogy a férfi a távollétében átkutatta a szekrényét, megnézte a címkéket, és az interneten böngészte az árakat. Megalázónak érezte. Nemcsak magára, az édesanyjára nézve is. Márk minden gesztusával azt sugallta, hogy ő az egyetlen, aki józanul gondolkodik.