Egy héttel később Dóra az új szoknyában ment el sétálni a barátnőivel. Senki nem hitte el, hogy saját kezűleg készítette. Az egyik lány különösen csodálkozott azon, hogy az édesanyja megengedte az anyag felvágását.

— Az én anyukám biztosan nem hagyta volna. Azt mondta volna, úgyis elrontom, és félbehagyom.

— Én viszont mindig befejezem, amit elkezdek — mosolygott Dóra. — Talán ezért bízik bennem.

Az egyetemre könnyedén felvették, mert kiváló eredménnyel érettségizett. Diploma után rövid időn belül állást talált. Nem sokkal később megismerkedett egy komoly tekintetű, céltudatos fiatalemberrel, Márkkal. A férfi nyugodt, megfontolt természetű volt, és Dóra szülei az első perctől szimpatikusnak találták.

Márk a család legidősebb gyermeke volt. Utána még négy fiú született a szüleinek. Mire ő befejezte a középiskolát, a legkisebb öccse épp akkor kezdte az első osztályt. A család helyzete ezért korántsem volt egyszerű, és ez alapvetően meghatározta Márk további sorsát.

A családi körülmények miatt Márk szülei úgy látták jónak, ha a fiuk minél hamarabb kereső tevékenységbe kezd, és anyagilag is besegít az otthon maradottaknak. Így az érettségi után nem tanult tovább, hanem egy gyárban helyezkedett el, ahol csomagolóként vették fel. Szakképzettsége nem volt, mindent a helyszínen sajátított el. Azóta hét esztendő telt el. Ezalatt több munkahelyet is megjárt, és amikor megismerte Dórát, már tisztességes fizetéssel rendelkezett.

– Értelmes fiúnak tűnik – jegyezte meg Dóra édesapja, Gábor, miután személyesen is találkozott Márkkal, és váltott vele néhány szót. – Az, hogy szerény körülmények közül jött és nagycsaládban nőtt fel, másodlagos. A lényeg, hogy szorgalmas, és rendes ember. Nem egyik napról a másikra jut előrébb az ember. Idővel mindent elérhet. Persze nem ártana valamilyen végzettséget szereznie. Levelezőn is lehet tanulni munka mellett, ha igazán akarja.

Dóra édesanyja, Ildikó is hamar megkedvelte a fiút. Márk udvarias volt, figyelmes és kifogástalan modorú. Amikor először érkezett hozzájuk vendégségbe, nemcsak süteményt és italt hozott, hanem egy csokor virágot is a háziasszonynak. Ildikó rajongott a virágokért, így ez a gesztus különösen jólesett neki. Dóra pedig minden alkalommal kapott tőle egy szál rózsát. Márk gondosan, szinte ünnepélyesen udvarolt, és rendszeresen kedveskedett neki virággal.

Az esküvő után Ildikó felvetette, hogy a fiatalok költözhetnének abba a lakásba, amelyet ő és a férje addig bérbe adtak. Úgy gondolta, ez jó indulás lehetne számukra, afféle biztos alap, amire építkezhetnek. Márk azonban határozottan elutasította az ajánlatot.

– Nagyon köszönjük, de boldogulunk egyedül is – mondta. – Kiveszünk egy albérletet, és félreteszünk a saját otthonunkra.

Dóra mosolyogva, kissé bizonytalan vállrándítással fogadta a választ. Szerelmes volt, és abban a lelkiállapotban élt, amikor az ember úgy érzi, bárhol képes boldog lenni a párjával. Nem akart ellenkezni. Sőt, tetszett neki az elképzelés, hogy mindent a nulláról építsenek fel. Úgy élte meg, mintha az élet próbára tenné őket, ők pedig bátran állnának elébe. Ez illett az ő természetéhez.