Ahhoz, hogy saját lakásra gyűjthessenek, komoly lemondásokat kellett vállalniuk. Nem utaztak, nem jártak szórakozni, étkezésük egyszerű és egyhangú volt, és ajándékokra sem költöttek egymásnak. Dóra fizetése valamivel magasabb volt, főként azért, mert diplomával rendelkezett. Többször is szóba hozta, hogy Márk beiratkozhatna valamelyik felsőoktatási intézménybe levelező tagozatra, de a férfi minden alkalommal kitért a válasz elől. Végül, amikor Dóra már sokadszor tért vissza a témára, Márk kelletlenül bevallotta az igazságot: nincs érettségije.

– Hogyhogy nincs? – hökkent meg Dóra.

– Nem voltam valami jó tanuló – ismerte el vonakodva. – Ráadásul sokat lógtam. Senki sem figyelt rám igazán. A szüleim a kisebbekkel voltak elfoglalva, rám nem jutott idejük. Többször behívták őket az iskolába, de egyszer sem mentek el. Apám dolgozott, anyám pedig nem tudta kire hagyni a kicsiket. Én meg inkább az utcán csatangoltam, alig jártam haza. Tanulásra nem sok energiám maradt. Ma már látom, hogy felelőtlen voltam, de akkor nem érdekelt, mi lesz velem. A tizedik és tizenegyedik osztályt valahogy végigcsináltam, de a vizsgákon elbuktam. Nem akartam évet ismételni. Apám hatalmas jelenetet rendezett, és kijelentette, hogy ideje dolgoznom, nem pedig tovább koptatni az iskolapadot. Katonának egészségügyi okokból nem vittek el. Így maradt a kilenc osztályról szóló bizonyítvány, és a gyár. Egyetem szóba sem jöhet. Legfeljebb egy technikum.