Dóra csendben emésztette a hallottakat.

– Egy technikum is több a semminél – mondta végül óvatosan. – Még mindig jobb, mint végzettség nélkül maradni.

– És szerinted felvennének? Kétlem. Meg különben is, miért forgassuk fel az életünket? A fizetésem elfogadható… Igaz, kevesebb, mint a tiéd, de ez nem hiszem, hogy döntő.

Dóra ezúttal nem vitatkozott tovább. Belátta, hogy a téma érzékeny, és elhatározta, hogy nem erőlteti többé, inkább békén hagyja egy időre.

Dóra ezek után valóban nem hozta szóba többé a tanulás kérdését. Úgy érezte, jobb békén hagyni a dolgot. Közben tovább gyűjtöttek a közös lakásra: ugyanannyit tettek félre mindketten, a bérleti díjat fele-fele arányban fizették, és a bevásárlást is igazságosan osztották meg. Minden szabályosan, kiegyensúlyozottan működött.

Csakhogy Dóra a fizetése megmaradó részéből nem csupán magára költött. Apró dekorációkat vásárolt, új díszpárnákat, mécseseket, különleges tányérokat – imádta barátságossá varázsolni az otthonukat. Néha egy-egy finom desszerttel vagy különlegesebb alapanyaggal lepte meg őket vacsorára. Így végül, kimondatlanul is, többet tett bele a közös életükbe.