Otthon Gergő egészen másként viselkedett. Legalábbis nem volt ennyire bántó. Idegenek előtt azonban mintha szerepet játszott volna. Ha társaságba mentek, Rékának gyakran az volt az érzése, hogy a férfi szégyelli őt. Pedig nem volt sem buta, sem jelentéktelen. Csinos volt, jó alakú, és az arca is vonzó. Igaz, tíz év volt köztük, Réka javára. A közös baráti kör kizárólag Gergő régi ismerőseiből állt. Ők együtt nőttek fel, együtt jártak iskolába, majd sorra megházasodtak, családot alapítottak, és a kapcsolat megmaradt. Réka kívülálló maradt ebben az összeszokott társaságban. Saját barátokat sosem igazán szerzett.

Pedig a kezdet ígéretes volt. Gergő utolsóként nősült meg a barátai közül, és mindenki örömmel fogadta Rékát. Kedvesek voltak hozzá, legalábbis eleinte. Csak azok az apró, csípős megjegyzések… Az állandó kiigazítások.

Látszólag jelentéktelen dolgokról volt szó. Gergő néha ügyetlennek nevezte, máskor nevetve szóvá tette, ha Réka nem ismert egy-egy technikai kifejezést. Mintha bárkinek kötelessége lenne mindent tudni. Arról persze megfeledkezett, hogy a felesége a saját területén kiváló szakember. Réka gyógytornászként dolgozott, és a hivatását nem pusztán munkának, hanem küldetésnek tekintette. A gyógyítás érdekelte, folyamatosan képezte magát, széleskörű ismeretekkel rendelkezett az orvostudományban. Gergő és a baráti köre informatikusok voltak, és ezt a világot tekintették a legfontosabbnak.