Réka eredetileg orvosként dolgozott, a terápiákat rendszerint csak előírta, és a szomszéd rendelőben fogadta a betegeket. Most azonban Emese, aki a kezeléseket végezte, lebetegedett, így egész héten neki kellett beállnia helyettesíteni, naponta fél napokon át. És ez a váratlan helyzet új, eddig ismeretlen érzéseket is felszínre hozott benne.

Amikor letelt a munkaidő, Réka és Márk még nem indultak haza. Inkább sétálni kezdtek a kora esti fényben. A levegő friss volt, de Réka gondolatai súlyosak maradtak. Előző nap a férje, Gergő, ismét mindenki előtt nekiesett. Egy ingatlanirodában jártak, néhány papírt kellett elintézniük, de ahelyett, hogy támogatást kapott volna, megint ő lett a céltábla. „Lassú”, „ügyetlen”, „képtelen dönteni” – záporoztak rá a megjegyzések. Az ügyintéző nő szemmel láthatóan zavarban volt, együtt érző pillantásokat vetett Rékára, miközben Gergő szemrebbenés nélkül alázta a saját feleségét. Mintha különös örömét lelte volna benne.

Réka annyira belemerült ezekbe a keserű emlékekbe, hogy észre sem vette: már jó negyedórája némán haladnak egymás mellett.

– Amikor szomorú vagy, akkor is gyönyörű vagy – szólalt meg halkan Márk.

Réka összerezzent. – Ne haragudj… elkalandoztam… – kezdte mentegetőzve.

– Miért kérsz bocsánatot? – nézett rá a férfi. – Nem tettél semmi rosszat. Feltűnt, hogy állandóan mentegetőzöl. Szinte a létezésedért is. Ez nincs rendben.

A nő meglepetten pillantott rá, majd elgondolkodva elmosolyodott. – Most, hogy mondod… tényleg olyan, mintha az lenne az életem mottója: „bocsánat, hogy vagyok”. Elég szomorú, nem? – A mosolya ismét bocsánatkérővé szelídült.

– Gyere, menjünk be a parkba! – váltott hirtelen hangulatot Márk, és finoman a könyökénél fogva a kapu felé terelte. – Nézd csak, ott lehet görkorcsolyát bérelni! Tudsz korcsolyázni?

– Én? Hát… igen, régen ment… De miért… – A következő pillanatban felébredt benne az orvos. Szigorúan ránézett. – Mégis mit képzelsz? Neked eltört a lábad! Szó sem lehet róla!

– Pszt… – Márk játékosan az ajkára tette az ujját, majd minden előjel nélkül megcsókolta. Nem kapkodott; lassan, ízlelgetve érintette az ajkát. Réka először megdermedt, aztán szinte felolvadt az ölelésében.

– Látod? – súgta a férfi. – Végre felébredtél abból a furcsa, szürke álomból. Érzelmek kellenek. Kezdetnek jó volt a „ne korcsolyázz a törött lábaddal” jelenet… aztán majd kitaláljuk, hogyan hozzalak teljesen vissza az életbe.

– És az mit jelent? – kérdezte Réka, még mindig az iménti csók hatása alatt.

– Azt, hogy először is tegezzük egymást. Ez a magázódás túl hivatalos kettőnk között. – Azzal elindult a fagylaltos bódé felé, majd félúton visszafordult. – Ha már a görkorcsolya tiltólistás, egy fagyi talán belefér?

A válás Gergővel hosszadalmas és kimerítő volt. A férfi minden fillérhez ragaszkodott, aprólékosan felsorolták és felosztották a közös vagyont. Rideg tárgyalások, száraz paragrafusok, végtelen egyeztetések – így zárult le a házasságuk.

Később Réka hozzáment Márkhoz. És attól a naptól kezdve senki nem illette többé megalázó szavakkal – sem négyszemközt, sem mások előtt. Márk nem egy átalakítandó projektet látott benne, hanem azt a nőt szerette, aki volt: minden bizonytalanságával, érzékenységével együtt. Soha nem akarta megváltoztatni. És eszébe sem jutott volna szégyellni őt.