Anyagi gondjaik nem voltak. Sőt, kifejezetten jól éltek. Réka bármikor megengedhette magának, hogy megvegyen egy ruhát, egy cipőt vagy egy új táskát. Mégis, valahányszor vásárolt, eszébe jutott a gyerekkora. Az a sok számolgatás, a spórolás, az anyja örökös takarékoskodása. Gyerekként megtanulta, mit jelent az, hogy „megfordítani” egy kabátot. A jobb minőségű darabokat régen gyakran kifordították és újravarrták, hogy a kifakult külső rész belülre kerüljön, és az anyag még évekig hordható maradjon. Ez szabóműhelyekben történt, de az édesanyja maga végezte el otthon. Óvatosan szétfejtette a varrásokat, majd újra összeillesztette az anyagot. Ha gondosan dolgozott, az eredmény szinte újszerűnek hatott.

Réka mégsem tudta soha megszokni ennek a gondolatát. Gyerekként arról álmodott, hogy egyszer az anyja bemegy egy boltba, és egyszerűen kiválaszt egy új kabátot – olyat, amilyet igazán szeretne.

– Réka! Komolyan, nincs érzéked az ilyesmihez? Nem látod, hogy ferdén lóg? – csattant fel egy másik alkalommal Gergő. – Hát nem lehetne egyszer rendesen megcsinálni valamit? – Azzal ingerülten legyintett, majd kivonult a konyhába teát főzni.