Réka megszokta, hogy lánynak nézik. Harmincnyolc éves volt ugyan, de vékony testalkata és finom vonásai miatt fiatalabbnak tűnt. A karikagyűrűt valóban nem hordta mostanában; valahogy megnagyobbodott az ujján, folyton lecsúszott, ezért inkább levette. A kérdező, Márk, már napok óta próbált közeledni hozzá. A tíznapos fizioterápiás kezeléssorozat alatt mindig akadt egy kedves szava, bókja. Ma volt az utolsó alkalma. Réka is észrevette magán, hogy kíváncsian pillant felé. A kartonja szerint negyvenkét éves, és kifejezetten jó formában volt. Egy szerencsétlen baleset miatt eltörte a lábát, ezért került hozzá kezelésre.

Réka eredetileg orvosként dolgozott, a terápiákat rendszerint csak előírta, és a szomszéd rendelőben fogadta a betegeket. Most azonban Emese, aki a kezeléseket végezte, lebetegedett, így egész héten neki kellett beállnia helyettesíteni, naponta fél napokon át. És ez a váratlan helyzet új, eddig ismeretlen érzéseket is felszínre hozott benne.

Amikor letelt a munkaidő, Réka és Márk még nem indultak haza. Inkább sétálni kezdtek a kora esti fényben. A levegő friss volt, de Réka gondolatai súlyosak maradtak. Előző nap a férje, Gergő, ismét mindenki előtt nekiesett. Egy ingatlanirodában jártak, néhány papírt kellett elintézniük, de ahelyett, hogy támogatást kapott volna, megint ő lett a céltábla. „Lassú”, „ügyetlen”, „képtelen dönteni” – záporoztak rá a megjegyzések. Az ügyintéző nő szemmel láthatóan zavarban volt, együtt érző pillantásokat vetett Rékára, miközben Gergő szemrebbenés nélkül alázta a saját feleségét. Mintha különös örömét lelte volna benne.