Réka annyira belemerült ezekbe a keserű emlékekbe, hogy észre sem vette: már jó negyedórája némán haladnak egymás mellett.

– Amikor szomorú vagy, akkor is gyönyörű vagy – szólalt meg halkan Márk.

Réka összerezzent. – Ne haragudj… elkalandoztam… – kezdte mentegetőzve.

– Miért kérsz bocsánatot? – nézett rá a férfi. – Nem tettél semmi rosszat. Feltűnt, hogy állandóan mentegetőzöl. Szinte a létezésedért is. Ez nincs rendben.

A nő meglepetten pillantott rá, majd elgondolkodva elmosolyodott. – Most, hogy mondod… tényleg olyan, mintha az lenne az életem mottója: „bocsánat, hogy vagyok”. Elég szomorú, nem? – A mosolya ismét bocsánatkérővé szelídült.

– Gyere, menjünk be a parkba! – váltott hirtelen hangulatot Márk, és finoman a könyökénél fogva a kapu felé terelte. – Nézd csak, ott lehet görkorcsolyát bérelni! Tudsz korcsolyázni?

– Én? Hát… igen, régen ment… De miért… – A következő pillanatban felébredt benne az orvos. Szigorúan ránézett. – Mégis mit képzelsz? Neked eltört a lábad! Szó sem lehet róla!