Az ajtóban megpillantva az új feleséget, Emese alig tudta leplezni döbbenetét. A nő legalább egy fejjel magasabb volt az apjánál, jóval testesebb nála, és hatalmas termetével szinte elnyomta a mellette álló férfit, aki így egészen aprónak tűnt. A „fiatal” menyecske egy boltban vásárolt, cukormázas süteményt szorongatott a kezében, azt nyújtotta át bemutatkozás gyanánt.

– Köszönöm – vette át Emese udvariasan. – Biztos finom. Édesanyánk mindig maga sütötte a süteményeket.

– Én nem bajlódom ilyesmivel – legyintett a nő közönyösen. – Ha a boltban is meg lehet venni, minek fáradni vele?

A célzás élét észre sem vette. Emese és a férje hellyel kínálták őket, asztalhoz ültették a vendégeket, igyekeztek beszélgetést kezdeményezni, ám a társalgás akadozott. Sem közös élmény, sem hasonló érdeklődés nem akadt, amibe kapaszkodhattak volna. Emese magában töprengett: vajon mi ragadhatta meg az apját ebben az asszonyban? Végül arra jutott, hogy bár nem érti, ez az apja döntése, neki pedig el kell fogadnia.