Egy hét sem telt el, amikor a férfi bejelentette: a feleségével vidékre költözik, a nő falujába. Emese megdöbbent.

– Apa, gondold át még egyszer! Itt közel vagy hozzánk, szem előtt. Oda nem tudunk hetente lejárni. Itt kényelmes lakásod van, ott pedig ki tudja, milyen körülmények várnak. Aggódom érted, és ha számít a véleményem, ellenzem, hogy elmenj.

A mindig higgadt apa ekkor váratlanul felcsattant.

– Nem érdekel, mit gondolsz! – kiáltotta indulatosan. – Tulajdonképpen semmi közöd hozzám. Anyáddal kicsi korodban fogadtunk örökbe. Ha kíváncsi vagy az igazságra, keresd meg a vér szerinti családodat…

A szavak úgy csaptak le Emesére, mint derült égből a villám. Negyvenévesen szembesülni azzal, hogy örökbe fogadták – ez felfoghatatlan volt. Hirtelen elszédült, a vérnyomása az egekbe szökött, és erőtlenül rogyott le a kanapéra. A nagyobbik lánya vizet hozott neki, majd gyógyszert cseppentett egy pohárba. Mire Emese valamelyest magához tért, az apja már nem volt sehol.

Két héten át táppénzen maradt, képtelen volt dolgozni. Az apja ez idő alatt egyszer sem jelentkezett, és nem is kereste őket.