A folytatásban az álom egyre nyugtalanítóbbá vált. A kusza szobák között Nikolett éles hangon kiabált, válogatás nélkül szórta a sértéseket, mellette pedig egy ápolatlan külsejű férfi állt, aki fenyegetően rázta az öklét Eszter felé. A jelenet olyan valóságosnak tűnt, hogy amikor felriadt, könnyek között ült fel az ágyban. Szíve hevesen vert, és sokáig nem tudta lerázni magáról a rossz előérzetet.

Igaz, nemrég beszélt Gergővel telefonon, de egyikük sem panaszkodott nyíltan Nikolettre. Mindketten igyekeztek tapintatosak maradni, mintha attól félnének, hogy az őszinteség csak még több fájdalmat okozna. Eszter végül nem árulta el a bátyjának, hogy véletlenül fültanúja volt egy kellemetlen beszélgetésnek. Gergő talán sejtett valamit, de ő sem hozta szóba.

Vasárnap reggel Eszter határozottan fordult Márkhoz.

– Menjünk el Gergőhöz – kérte. – Nem hagy nyugodni az a furcsa álom. Meséltem is neked… valami nincs rendben.

Útra keltek, ám a házhoz érve zárt kapu fogadta őket. Rövid tanakodás után az autószerelő műhely felé vették az irányt, ahol Gergő dolgozott. Ott találták meg, olajos kézzel, munkaruhában.