– Majd meglátjuk – nevetett fel a férfi.

Gergő magas, jó kiállású ember volt. Nem számított klasszikus értelemben vett sármos férfinak, de megvolt benne az a nyugodt erő, ami tekintélyt adott. A szülei házában élt egy kis magyarországi településen. Az édesanyját egy éve temette el, az apját már korábban elveszítette. A helyi autószervizben dolgozott, amelyet egykori osztálytársa, Márk vezetett. Ügyes kezű, gondolkodó szakember volt, Márk gyakran mondogatta róla, hogy aranyat ér a keze és vág az esze.

Az esküvő nem volt fényűző. Nikolett fehér ruhát viselt, fiatalos és sugárzó volt, Gergő pedig elegáns, magas alakjával illett mellé. A polgári szertartás után egy közeli étterembe mentek, ahol szűk családi körben, néhány barát társaságában ünnepeltek.

Nikolett hamar átköltöztette kevés holmiját a férjéhez, és elkezdődött a közös életük. A gyár étkezdéjében dolgozott pénztárosként. A mindennapok csendesen teltek. Eszter a közeli városban lakott a családjával, havonta egyszer autóval látogattak haza. Amíg az édesanyjuk élt, kéthetente is jött, ajándékokat hozott, sokat beszélgettek. Most azonban már más volt a helyzet: a szülői háznak új asszonya lett, fiatal és tapasztalatlan.