– Főzz meg magadnak, moss ki magadra, takaríts is, ha annyira fontos! – vetette oda nem egyszer sértetten.

Egy alkalommal azonban Gergő tekintete megkeményedett. Olyan higgadt, mégis határozott pillantást vetett a feleségére, amitől Nikolettben bennakadt a szó.

– Ha nem próbálsz odafigyelni arra, amit mondok, visszaviszlek a szüleidhez – közölte csendesen, de ellentmondást nem tűrően. – Tanuld meg, amit lehet. Nem sok férfi vesződne ezzel. Más már régen rendre utasított volna.

A levegő megfagyott köztük, és Nikolett attól a naptól kezdve inkább hallgatott. Nem azért, mert egyetértett, hanem mert belül fortyogott, és nem akart újabb vitát.

Nem sokkal később Eszter ismét ellátogatott hozzájuk a férjével. Mint mindig, most is hozott magával valamit: frissen sütött aprósüteményt, amit gondosan dobozba csomagolt. A konyhaasztalnál ülve teáztak, a hangulat látszólag békés volt.

– Nincs még egy ilyen süti, Eszter – dicsérte Gergő jókedvűen. – Nikolett, elleshetnél tőle pár fortélyt. A nővérem igazi mintaháziasszony. Te is azzá válhatsz.