Gábor Emil úgy döntött, elküldi a feleségét pihenni néhány hétre. Amikor Lilla elutazott, meglepődve tapasztalta, hogy önkéntelenül is megkönnyebbülten sóhajt fel. Az utóbbi időben valami végleg félresiklott köztük: mintha nem egy irányba haladtak volna, hanem egymás mellett éltek. Nem is értette, mikor és hogyan távolodtak el ennyire.
Ráadásul a munkahelyén is új helyzet állt elő.
Nemrég felvett egy új alkalmazottat. Elhatározta, hogy belső ellenőrzést tart a cégnél, és ismerősei egy kiváló szakembert ajánlottak erre a feladatra. A hölgy lelkiismeretesen vetette bele magát a munkába: rendszeresen beszámolt minden apró részletről, a rábízott teendőket gyorsan és precízen intézte. Olykor pedig olyan odaadó pillantással nézett Gáborra, hogy az ember zavarba jött tőle. Néha már az is megfordult a fejében, nem volt-e hiba belevágni ebbe az egész auditba.
Otthon mostanában feszült volt a légkör, ezért egyre gyakrabban maradt bent késő estig az irodában.
Lillával szinte gyerekkoruk óta együtt voltak. Együtt tanultak, kitűnő eredménnyel végeztek, és kezdetben közösen építették a vállalkozásukat is. Az első gyermekük, Márk születésekor Lilla otthon maradt. A fiuk azóta felnőtt, és ma már apja oldalán dolgozik, gyakorlatilag ő vezeti a családi céget.
Gábor rajongásig szerette a feleségét – és ez az érzés mit sem halványult. Lilla különleges asszony volt: gyengéd és kedves, ugyanakkor olyan ritka, megkapó szépséggel áldotta meg a sors, amely mellett nem lehetett közömbösen elmenni. Gábor minden üzleti kérdésben kikérte a véleményét; a vállalkozásukat valójában ketten építették fel. Lilla még a gyermekágy idején is briliáns ötletekkel állt elő, anélkül hogy nap mint nap bent lett volna a cégnél. Szinte mindig pontosan ráérzett a lényegre – kivételes tehetség volt.
Nem csoda, hogy Gábor büszke volt élete párjára.
Lilla arról álmodott, hogy Márk után visszatér a munkába, és újra aktívan részt vesz a cég irányításában. Ám nem sokkal később megszületett a kislányuk, Réka.
A férfi egyszerűen elolvadt a lánya közelében. A kislány észrevétlenül csavarta az ujja köré az apját: apró karjaival átölelte a nyakát, puszikat nyomott az arcára, közben játékosan meghúzgálta a fülét. Gábor ilyenkor tehetetlenül mosolygott, és bármit megvett, amire Réka az ujjával rábökött.
– Apuuu, nézd csak, milyen házikó! Ez a babának való? Jaj, ott… – csilingelte a kislány, és a kirakat felé mutatott.
Réka közben tovább ámuldozott a kirakat előtt.
– Apu, nézd, milyen csillogó tető! És ott azok a fények! Olyan gyönyörű! – lelkendezett, szinte ugrálva az izgalomtól.
Nem könyörgött, nem toporzékolt, egyszerűen csak rácsodálkozott a világra, és megmutatta az apjának mindazt, ami elvarázsolta. Gábor szíve pedig minden alkalommal meglágyult. Ha a kislány szeme felragyogott, ő már nyúlt is a pénztárcájáért.
– Teljesen elkényezteted – csóválta a fejét Lilla, de a szája sarkában ott bujkált a mosoly.
Gábor nemcsak Rékát halmozta el apró meglepetésekkel, hanem Lillát és Márkot is gyakran meglepte valamivel. Számára a család jelentette az igazi hajtóerőt. Sokszor gondolt rá: nélkülük talán bele sem vágott volna a vállalkozásba. Minden erőfeszítésének az volt az értelme, hogy lássa a boldogságot a felesége és a gyerekei arcán.
Lilla végül a tanítás mellett döntött, hogy közelebb lehessen a gyerekekhez. Azóta is az iskolában dolgozik, teljes szívvel-lélekkel. Az intézményben olyan diákok is tanulnak, akik gyermekotthonból érkeznek. Lilla különösen figyel rájuk, igyekszik segíteni a beilleszkedésüket, és többükkel tanítás után is külön foglalkozik.
Tudta, mennyi fájdalmon mentek már keresztül ilyen fiatalon. Sokuk zárkózott, főleg azok, akik valamilyen betegséggel vagy fogyatékossággal küzdenek. Lilla nem tudott közömbös maradni irántuk.
Nemrég ismét Gáborhoz fordult segítségért: egy műtétre kellett volna pénzt gyűjteni az egyik kislánynak, Eszternek, akit már régóta támogatott, noha a gyermeknek élnek a szülei. A beavatkozás költsége azonban hatalmas összeg volt, komoly döntést igényelt.
Csakhogy Gábor helyzete sem volt egyszerű. Az új audit szakértő alapos vizsgálatba kezdett, és több gyanús eltérést talált a könyvelésben. Ráadásul éppen teljes körű ellenőrzés zajlott a cégnél. A nő feltűnően gyakran kereste a társaságát.
– Gábor, átnézné velem ezeket az iratokat? – hajolt közelebb. – Azt hiszem, néhány kérdést jobb lenne négyszemközt, kötetlenebb környezetben megbeszélnünk.
A blúza felső gombjai kihívóan nyitva maradtak, és Gábor tekintete olykor akaratlanul is elkalandozott a papírokról.
Ez bosszantotta. Szerette a feleségét, és soha, még gondolatban sem lépte volna át a határt. Ugyanakkor az utóbbi időben Lilla mintha eltávolodott volna tőle. Fáradtabb volt, gyakran panaszkodott fejfájásra, és sokszor kimerülten ért haza az iskolából. Gáborban egyre erősödött az aggodalom: attól tartott, talán valami komolyabb baj állhat a háttérben.
Az orvosokhoz is elvitte Lillát, egyik vizsgálatról a másikra jártak, de hála az égnek semmilyen komoly eltérést nem találtak. Mind ugyanazt ismételgették:
– Lilla, magának pihenésre van szüksége. Semmi másra. Gábor, vigye el a feleségét szabadságra, kapcsolódjanak ki!
Csakhogy Gábor nyakán ott lihegett az ellenőrzés a cégnél, az a szerencsétlen audit, ami minden idegszálát felemésztette. Viktória határozottan állította, hogy valaki manipulálja a kimutatásokat, trükközik a számokkal, és erről négyszemközt akart vele beszélni – nem az irodában, nem mások füle hallatára.
És ezek a gondolatok… alattomos, zavarba ejtő gondolatok. Próbálta elhessegetni őket, mégis észrevette, milyen kitartóan figyeli őt Viktória. A tekintete szinte megbabonázta.
Végül Lillát elküldte egy gyógyüdülőbe, azzal az ígérettel, hogy amint rendbe teszi a munkahelyi ügyeket, utána repül, és csatlakozik hozzá. Ezt komolyan is gondolta.
Közben viszont Viktória – pontosabban Viktória asszony – felvetette, hogy vacsorázhatnának együtt egy elegáns étteremben, és ott nyugodtan átbeszélhetnék a kényes kérdéseket. Zavartalanul.
A gondolat furcsa izgalommal töltötte el.
Mérges lett saját magára. Hiszen számtalanszor ült már asztalhoz kollégákkal munka után; miért lenne ez más? Egy üzleti vacsora, semmi több – győzködte magát.
Ekkor megszólalt a telefonja, és kizökkentette a zaklatott töprengésből. Lilla hívta.
– Gábor, hogy bírod? Nagyon kifáradsz? Sikerült előrébb jutnotok a problémával?
– Megvagyok valahogy – felelte lágyabban, mint tervezte. – Inkább mesélj te. Milyen a pihenés?
– Hát… elvagyok – tétovázott Lilla, mintha nem mondana el mindent.
– Milyen az idő? Meleg a víz? Jobban érzed magad? – kérdezte Gábor, és hirtelen rádöbbent, mennyire hiányzik neki a felesége.
– Kicsit erősebbnek érzem magam, de valahogy furcsa balszerencse üldöz – nevetett fel idegesen Lilla. – Talán egyszerűen nem tudok nélküled lazítani. Képzeld, beúsztam a bójákon túlra, ahogy veled szoktam, és hirtelen görcsbe rándult a lábam. Te meg nem voltál ott… alig tudtam kievickélni. Tegnap este pedig a szomszéd asztalnál ülő hölggyel sétáltunk a parton. Szólt a zene, odajött hozzánk két férfi, meghívtak az asztalukhoz. Olyan különös volt az egész… később rosszul lettem, mintha valami nem tett volna jót. Dóra, a szobatársam viszont…
…Dóra viszont jól van, semmi baja – folytatta Lilla halkan. – És ez már a harmadik nap, hogy történik velem valami. Hol kificamítom a bokám, hol a fenyőolajos fürdőtől feldagad a bőröm, mintha allergiás lennék rá, pedig korábban soha nem volt ilyen problémám. Dóra azt találgatta, talán valaki rossz szemmel nézett rám, vagy még rosszabb… ártani akart. Persze csak viccelődött. Mi nem hiszünk az effélékben, igaz, Gábor? – próbált nevetni, de a hangjában nem volt igazi derű.
Gábor mellkasát hirtelen szorítás járta át.
Ugyan, mit számítanak most a munkahelyi gondok? Nem először kerül nehéz helyzetbe a cégnél. Visszatér, és mindent kézbe vesz. De ez az egész mégis gyanús… Lehet, hogy Viktória valakinek az embere? Talán a konkurencia küldte, hogy felborítsa az egyensúlyt?
– Lillám, azonnal utalok pénzt annak az intézetnek, emlékszel, meséltél arról a kislányról. A számítógépekre is átmegy az összeg. Elegem van ezekből az ellenőrzésekből. Döntöttem. És még ma repülőre ülök, megyek hozzád. Borzasztóan hiányzol.
Határozott mozdulattal tárcsázott egy másik számot.
– Viktória, sürgősen indítson egy átutalást. Igen, jótékony célra. Üzleti vacsora? Nem szükséges. A döntés megszületett, nincs mit egyeztetnünk. Családi okok miatt egy hétig távol leszek. Az auditot zárják le, a munkájuk díjazva lesz. A helyemet Márk veszi át.
A nő még mondott volna valamit, de Gábor már bontotta a vonalat, és a fiát hívta.
– Márk, egy hétre elutazom anyádhoz. Most te felügyeled a dolgokat. Tudod jól, hogy nem bírjuk sokáig egymás nélkül.
Az együtt töltött hét csendben, mégis mélyen átrendezett bennük mindent. Lilla fejfájása nyomtalanul eltűnt, a balsejtelmek szertefoszlottak.
Amikor az ember úgy érzi, a szerelem helyét csupán a megszokás vette át, néha jót tesz egy rövid különlét – hogy ráébredjenek, mit is jelent valójában a másik.
Hogy valóban irigység vagy ártó szándék állt-e a háttérben, esetleg valaki a vállalkozására pályázott, azt sosem tudták meg bizonyosan. Az viszont tény, hogy a hirtelen elhatározott, önzetlen támogatás – amelyet Lilla kérésére utalt át – mintha elvágta volna a rossz sorozatot.
Gábor úgy érezte, visszaszerezte mindazt, ami igazán fontos: a családja békéjét. Otthonukban ismét szeretet és nyugalom uralkodott, és többé nem engedték, hogy bármi közéjük álljon.
