— Ma este ne várj korán haza — vetette oda Gábor a feleségének, miközben az előszobában a cipőjét húzta.
— Tényleg? Mi dolgod akad? Azt hittem, együtt elmegyünk bevásárolni — felelte Nóra, kissé meglepetten.
— Edzésre megyek. Menj el Lillával.
— Lilla most nem ér rá.
— Miért ragaszkodsz mindig hozzá? Nincsenek más barátnőid? — kérdezte a férfi türelmetlenül.
Nóra csak megvonta a vállát. Lillával még az egyetemen kötöttek barátságot. Azóta sok minden változott: Nóra hozzáment évfolyamtársához, Gáborhoz, és viszonylag hamar révbe ért, míg Lilla még mindig kereste a társát. Bár nemrég említett valakit, akivel ismerkedik, de részleteket alig árult el. Azt mondta, túl friss a dolog, nem akarja elkiabálni. Nóra nem faggatta. Őszintén örült volna, ha a barátnője végre megtalálja a boldogságát.
Csakhogy mióta Lilla életében felbukkant az új férfi, egyre ritkábban értek rá találkozni. Így azon az estén Nórának egyedül kellett végigjárnia az üzleteket.
Indulás előtt azonban, mint lelkiismeretes feleség, gondosan előkészítette Gábor sportcuccát. Kivasalt egy tiszta pólót, szépen összehajtogatta, és a táskába tette a zokni, a rövidnadrág és a többi edzéshez szükséges holmi mellé.
Most még arra is figyelt, hogy a kulacsát megtöltse friss vízzel. Amikor a táskában a pipereholmik rekeszébe akarta tenni, a tusfürdő és a szivacs mellett a belső zsebben két eldobható fogkefét talált.
Az egyik rózsaszín volt.
— Gábor, kivel jársz edzeni? — kérdezte halkan, de érezhető éllel a hangjában.
— Márkkal.
— Márk… az nő vagy férfi? — nézett rá Nóra szúrósan.
— Férfi. Márk, azaz Márk — válaszolta gúnyos félmosollyal a férje.
— Biztosan? Gondold át még egyszer — szorította össze a száját Nóra. Korábban nem volt gyanakvó típus, de most valami kellemetlen érzés motoszkált benne.
— Nórikám, most mit szeretnél hallani? — pillantott az órájára Gábor, és a táskáért nyúlt. Nóra azonban nem engedte el. — Utálok elkésni!
— Én pedig azt utálom, ha bolondot csinálnak belőlem!
— Komolyan mondom, mit képzelsz? Vigyem el hazugságvizsgálóra a táskát? — csattant fel.
— Arra nem lesz szükség. Inkább magyarázd meg, ez mire kell! — és előhúzta a két fogkefét.
Gábor hunyorítva nézte őket, majd vállat vont.
— Fogkefék. Akciósak voltak, kettőt olcsóbban adtak, mint egyet. Bedobtam mindkettőt, mert már rég le akartam cserélni a régit. A színét meg észre sem vettem. Szerintem nem is rózsaszín, inkább lilás. Ha már megtaláltad, tedd ki a fürdőbe. Az edzőteremben aligha lesz rájuk szükségem.
Magabiztosnak tűnt, és Nóra végül elhitte, amit mondott. Valóban látszott rajta az edzések eredménye, így nem volt oka kételkedni abban, hogy tényleg sportolni jár.
— Jól van, menj. És siess — sóhajtott.
A furcsa fogkefés esetet nem sokkal később elmesélte Lillának.
— A helyedben utánanéznék a dolognak — jelentette ki Lilla határozottan. — Az ilyen „véletlenekben” én nem hiszek. Ma egy női fogkefe, holnap meg már gyerekfogkrém lapul a táskájában.
Nóra megrázta a fejét. Nem akarta elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet velük. Mégis, a barátnője szavai beleégtek a gondolataiba. Úgy döntött, figyelni fogja Gábor viselkedését.
Nem is kellett sokáig várnia az újabb jelre.
A következő csütörtökön a férje a szokásosnál jóval később állított haza az edzésről. Amikor belépett, enyhe alkoholszag lengte körül.
Nóra összevonta a szemöldökét, és halkan megszólalt:
— Ezt most nem igazán értem… — kezdte, miközben kérdő tekintetét a férjére emelte.
— …hol húzódik a határ az egészséges életmód és az ivászat között? — fejezte be Nóra a mondatot, miközben az ajtóban állva farkasszemet nézett a férjével. Egy percet sem aludt, csak várta, hogy hazaérjen.
— Márk szólt, hogy avassuk fel az új autóját. Írtam is neked róla — felelte Gábor kissé bizonytalanul.
— Tényleg? Érdekes, mert én semmilyen üzenetet nem kaptam. Amikor hívtalak, még csak fel sem vetted.
— Hogyhogy nem kaptad meg? — ráncolta a homlokát Gábor, és előhalászta a telefonját. — Na tessék… el sem ment. Valószínűleg nem volt térerő. Mostanában vacakol a hálózat. Ne haragudj, kedvesem!
A „kedvesem” megszólítás ritka vendég volt a házasságukban, akárcsak az, hogy Gábor ennyire felöntsön a garatra.
Nóra úgy döntött, nincs értelme éjszaka vitát kezdeni egy ittas emberrel. Segített neki lefeküdni, betakarta, majd amikor a férfi végre elcsendesedett, fogta a sporttáskáját, és átkutatta.
Az alvás azonban nem tartott sokáig.
— Ez meg mi a csoda?! — csattant fel Nóra olyan hangerővel, hogy a falak is beleremegtek. — Azonnal kelj fel és magyarázd meg! Ezt is ajándékba kaptad az autó mellé?
Gábor nehezen nyitotta ki a szemét, de a fejét alig bírta megemelni a párnáról. A legkevésbé sem hiányzott neki egy éjszakai veszekedés.
— Miről beszélsz egyáltalán? — motyogta kábán.
— Arról, amihez neked, mint férfinak, semmi közöd nem lehet! — kiáltotta Nóra, és az orra előtt lengetett egy bontatlan csomag női higiéniai terméket. — Mielőtt mondanád: nem, nem nekem vetted. Én ilyet nem használok!
— Fogalmam sincs, te mivel oldod meg a… dolgaidat — legyintett fáradtan Gábor.
— Akkor mégis hogy került hozzád ez? — sziszegte Nóra.
— Nem tudom — sóhajtott, és a kezébe temette az arcát.
— De én igen! A patikából! Direkt megvetted, még a blokk is itt van!
— Patika… — dünnyögte. — Igen, tényleg bementem. Vettem kenőcsöt a derekamra, meghúztam a gépnél. Segítenél bekenni?
— Majd én bekenlek, csak nem azzal, amire számítasz! — csattant fel a nő. — Kinek vásároltad? Ki az a nő? Kivel voltál?
— Senki sincs — felelte fáradtan. — A krém ott van a táskában?
— Nincs! Csak ez az egy csomag!
— Akkor biztos összecseréltem a zacskót valakivel a kasszánál. Állt mellettem egy másik vevő is.
— Remek. Akkor menjünk vissza!
— Most? Az éjszaka közepén? Nóra, hagyj aludni!
— Nem! Bizonyíték kell. Beszélni fogunk a gyógyszerésszel.
— Hívd fel őket. A sarki patika még talán elérhető.
Nóra hosszú percekig próbálkozott, mire végre sikerült vonalat kapnia. Ám a túloldalon udvarias, de határozott elutasítás fogadta.
— Ha vissza szeretnének hozni egy terméket, fáradjanak be a blokkal és személyi igazolvánnyal. Egyéb információt nem adhatunk ki, és a kamerafelvételekbe sincs lehetőség betekinteni.
A nő végül visszafeküdt, de hajnalig csak forgolódott. A gondolatai egyre sötétebb irányba sodródtak.
Reggel Gábor korán elment otthonról, láthatóan kerülve az újabb számonkérést. Este azonban egy kézzel írt cetlivel tért haza, amelyen a patikus aláírása szerepelt.
„A férje valóban másik vásárló csomagját vitte el tévedésből.”
— Könnyű ilyet írni — jegyezte meg Nóra bizalmatlanul. Mégis, végül elfogadta a magyarázatot. Gábor az elkövetkező napokban mintaférjként viselkedett: figyelmes volt, segítőkész, szinte túlzottan is alkalmazkodó.
A történtek azonban nem múltak el nyomtalanul. A gyanú ott motoszkált benne, és ki kellett beszélnie magából. Lillát hívta fel.
— Mondom neked, biztos megcsal — jelentette ki a barátnő minden kertelés nélkül. — Talált valakit, és te csak hiszel neki. A túl hiszékeny feleségeknek aztán szépen nő a „koronájuk”.
— De hogyan bizonyítsam be? Mindig van valami kifogása.
— Hát igen… amíg nem kapod rajta, addig tagadhat bármit — morogta Lilla.
És még két hét sem telt el, amikor újabb esemény kavarta fel Nóra addig sem nyugodt életét.
Alig telt el két hét, amikor Nóra ismét zaklatott hangon kapott hívást Lillától.
— Nórikám, csak nyugodtan hallgass végig, jó? Ne ájulj el! — hadarta a vonal túlsó végén.
— Mi történt? Csak nem megkérték a kezed? — próbált tréfálkozni Nóra.
— Nem… inkább te készülj fel valamire. Lehet, hogy válás lesz a vége — vágta rá Lilla komoran.
Nóra szíve kihagyott egy ütemet.
— Láttam a te Gáborodat kijönni egy virágboltból. „101 Rózsa” a neve. Egy hatalmas csokor krizantém volt nála. Mivel nem említetted, hogy ilyen gyönyörű virágot kaptál volna, kénytelen vagyok arra gondolni, hogy nem neked szánta.
— Akkor mégis kinek? — suttogta Nóra.
— Annak, akinek fogkefét meg mindenféle női holmit vesz. Akinek üzenget, miközben te azt hiszed, az edzőteremben izzad. Annak, akivel az estéit tölti, amíg te otthon várod!
— Biztos, hogy ő volt? Nem tévedsz?
— Teljesen biztos. Fotót sajnos nem tudtam csinálni, de észrevett, köszönt is. Sőt… — Lilla hangja suttogásba váltott — külön megkért, hogy ne szóljak neked. Azt mondta, meglepetés.
— Akkor ezek szerint még vár rám a meglepetés — próbált kapaszkodni Nóra.
— Három napja láttam. Az a csokor már rég elhervadt volna, ha neked szánta volna.
Nóra nem felelt. Aznap este sem, másnap sem érkezett virág. Minden erejével próbált hinni a legjobbakban, de belül egyre nőtt benne a feszültség, mígnem végül elszakadt a cérna.
— Nóra, el kell utaznom pár napra munkaügyben. Összekészítenéd a cuccomat? Három nap az egész, hétvégén sem leszek — mondta Gábor egy este.
— Persze, drágám. Már intézem is — felelte élesen, és előrántotta a legnagyobb bőröndöt. Úgy dobálta bele a ruhákat, mintha attól tartana, a férfi nem üzleti útra, hanem a szeretőjéhez készül.
— Minek öt pár zokni? Csak három nap! És az a nadrág sem kell… Nóra, lehetnél egy kicsit kíméletesebb. Mi ez a düh a ruháim ellen?
— A ruháid ellen? Szívesebben téged gyömöszölnélek bele ebbe a bőröndbe! Hazug vagy! Megcsalsz! — csattant fel, és a kezében lévő inggel hadonászott.
— Te meg miről beszélsz? Mi ütött beléd?
— Még kérded? Más nő után futkosol, engem meg bolondnak nézel!
— Nincs senkim! — tiltakozott Gábor elsápadva.
— Láttak a virágbolt előtt! Mit mondasz erre? Véletlenül a kezedbe akadt egy idegen csokor? Vagy akciós volt? Akkor miért nem hoztad haza? Legalább megnéztem volna… Évek óta nem kaptam tőled virágot!
— Ki látott? Hol? — kérdezte döbbenten.
— Mindenütt! És ne próbálj etetni! Fogd a cuccod, és menj! Vissza se gyere! — dühében belerúgott a bőröndbe, majd a fájdalomtól összegörnyedve a kanapéra rogyott.
Gábor ekkor már nem vitatkozott tovább. Összeszedte a holmiját, és az ajtót bevágva távozott. Nóra egyedül maradt a feldúlt lakásban, és a bizonytalanság mardosta a szívét.
Eltelt egy hónap.
A magány nehezebben viselte, mint gondolta. Lilla rendszeresen felhívta, és olajat öntött a tűzre.
— Jól tetted, hogy nem hagytad magad! Nehogy már rajtad tapossanak! Majd másnak hazudik! — ismételgette. — Mikor adod be végre a válópert? Eszedbe se jusson visszafogadni!
— Lilla, beszélhetnénk inkább valami másról? — kérte fáradtan Nóra.
— Miről? Ezt minél előbb le kell zárnod! Akár most is bemehetünk beadni a papírokat. Ne engedd, hogy egy férfi irányítsa az életed!
Aznap este Nóra alig tudta lerázni a barátnőjét. Valami különös volt Lilla viselkedésében: ahelyett, hogy nyugalmat és támaszt adott volna, szinte sürgette a végső szakítást, és ez Nórában egyre több kérdést ébresztett.
Lilla tovább dohogott, és olyan elszántan szidta Gábort, mintha nem is Nórát érte volna sérelem, hanem őt magát. A hangjában vibráló indulat és keserűség már-már túlzónak tűnt. Nóra értetlenül figyelte: honnan ez a mérhetetlen harag?
Végül arra jutott, hogy barátnője talán a saját csalódását vetíti ki rá. Nemrég szakított vele az aktuális udvarlója, aki – nagy bánatára – nem kérte meg a kezét.
– Mind egyformák! Egyikben sem lehet megbízni! – zsörtölődött Lilla, miközben felhúzta a csizmáját. – Ja, jut eszembe, közeleg anyukád születésnapja. Mit tervezel ajándékba?
– Néztem neki egy elegáns medált. Meg persze virágot is veszek.
– Krizantémot? – kérdezte félmosollyal.
– Igen, azt szereti. Régebben én is odavoltam érte… – mondta Nóra halkan, és elrévedt.
Amikor elérkezett a jeles nap, taxival indult az édesanyjához. Útközben azon bosszankodott, hogy megint mindent az utolsó pillanatra hagyott.
– Kérem, álljon meg a sarkon… Be kell szaladnom a virágboltba. Tudja, abba a nagy hálózatiba… a 101 Rózsához – szólt a sofőrnek.
– Rendben. Megvárjam?
– Igen, kérem.
Ahogy belépett az üzletbe, szinte elkápráztatta a látvány. Amerre csak nézett, rózsák minden mennyiségben.
– Csokrot szeretne, vagy külön szálakat? – kérdezte kedvesen az eladó.
– Ööö… sárga krizantémot keresek – felelte Nóra bizonytalanul. Hirtelen bevillant neki, hogy Gábor egyszer egy ugyanilyen bolt ajtaján lépett ki egy szál krizantémmal a kezében.
Az eladó meglepetten nézett rá.
– Krizantémot nálunk nem tartunk. A 101 Rózsa kizárólag rózsákkal dolgozik, csokorban vagy szálanként.
– Egyáltalán nincs? – kérdezett vissza Nóra.
– A hálózat egyetlen üzletében sem. Csak rózsa, mindig.
– Biztos benne?
– Teljesen.
Nóra arcán lassan mosoly terült szét.
– Nagyon köszönöm! Igazán hálás vagyok!
Végül a legszebb, legdrágább rózsacsokrot választotta ki, majd sietve visszaült a taxiba.
– Boldog születésnapot, anyu! – nyújtotta át a díszdobozt és a hatalmas csokrot.
– Köszönöm, kincsem. Hogy vagy mostanában?
– Jól… – felelte Nóra.
Az édesanyja tétován folytatta:
– Gábor hívogat. Nem tudom, mit mondjak neki. Talán csak fel akar köszönteni…
– Anya, meghívnád ide? Kérlek. Legyen ez az apropó. Szeretnék beszélni vele. Ostoba voltam… nem ő hibázott.
Az asszony elmosolyodott.
– Rendben.
Gábor nem sokkal később megérkezett – egy csokor krizantémmal a kezében. Eleinte kerülték egymás tekintetét. Amikor azonban az édesanya kiment a konyhába megnézni a teát, Nóra törte meg a csendet.
– És… hogy alakul mostanában az életed?
– Sehogy. Elment a kedvem az egésztől. Nehéz bízni.
– Ennyire?
– Az ember szeret, aztán gyanúsítják mindenféle ostobasággal. Nem túl felemelő érzés.
Nóra elnevette magát, de a hangja remegett.
– Bocsáss meg, Gábor. Lilla azt állította, hogy látott téged virággal… és én hittem neki.
Gábor arca megfeszült.
– Annak? Hiszen az ötödik évben folyamatosan a nyomomban volt! Mindent megtett volna, hogy közénk álljon. Alig várta, hogy szétmenjünk!
Öklével az asztalra csapott. Nóra nem vitatkozott. Már nem volt szükség magyarázatra. Összeállt a kép.
Néhány nappal később megszólalt a telefon.
– Na? Beadtad a válópert? – kérdezte Lilla izgatottan.
– Nem.
– Tessék? Miért nem?
– Mert kibékültünk.
A vonal túlsó végén döbbent csend támadt.
– Komolyan? Te most… örülsz? – kérdezte Nóra halkan.
– Én… csak azt akartam…
– Nagyon igyekeztél, igaz? De nem sikerült.
– Mire célzol?
– Lilla, inkább a saját életeddel foglalkozz. Az enyémbe többé ne avatkozz bele.
Nóra bontotta a hívást, majd letiltotta a számot. Attól a naptól kezdve nem engedte, hogy bárki bizalmatlanságot ültessen a szívébe. Gábor mellett döntött, és a kétségeit ezentúl nem másoknak, csak a párnájának suttogta el. Nem véletlen a mondás: a házasságban nincs helye barátnői tanácsoknak.
