– És a te Nórád, magához tért már? Hogy élte túl ezt az egészet? Talán az Úr így rendelte… Egyedül úgysem tudna gyereket nevelni, hiszen mindig is gyenge volt szegény. Ha meg a kicsi nem teljesen ép, akkor jobb helye lesz állami gondozásban. Ott etetik, ellátják, gondoskodnak róla. Mit is kívánhatna többet az ember egy beteg gyermeknek? – csoszogta lihegve a lépcsőház előtt álldogáló, örökké pletykáló szomszédasszony, miközben apró léptekkel alig tudta tartani a tempót Gabriellával.
Gabriella türelme végül elfogyott, hirtelen megtorpant.
– Elnézést… Emese, ugye? Mit szeretne tulajdonképpen tőlem?
Az idős asszony hunyorogva közelebb hajolt.
– Csak imádkozni akartam azért a magára hagyott újszülöttért. Egy kis kenyérre, tejre gondoltam… És hallgatnék, nem adnám tovább, hogy Nóra nem pusztán a nagymamához ment nyaralni, hanem gyermeket szült, és le is mondana róla. Pedig az a baba nem beteg, egészséges, csak tévedtek odabent. Az orvos is ember, hibázhat. De ha valaki szándékosan csap be másokat, az már súlyos vétek…
A néni kifakult, valaha kék szemével szinte jámboran nézett Gabriellára.
Gabriella azonban elveszítette az önuralmát.
– Mégis honnan veszi ezeket? Mi köze mindehhez?
– Hallottam ezt-azt az emberektől. Gondoltam, rákérdezek. Ha nem igaz, hát nem kérek semmit – sóhajtott az asszony, keresztet vetett, majd kopott, otthoni papucsában csoszogva elindult az aszfalton.
„Micsoda rosszindulatú vénségek… Honnan tudnak meg mindig mindent?” – zakatolt Gabriella fejében a gondolat, miközben a lift lassan felvitte az emeletre.
Amikor belépett a lakásba, Gergő fáradt arccal fordult felé.
– Mi tartott ennyi ideig? Hogy van Renáta? És Nóra? Ugye minden rendben?
A férfi nemrég ért haza, még vacsorázni sem ült le, a fotelben várt rá a televízió előtt, kezében kihűlt teával.
Gabriella mély levegőt vett, majd erőltetett mosolyt varázsolt az arcára.
– Minden rendben, Gergő. Anyu jól van, üdvözöl. Nóra is sokkal jobban érzi magát, lassan teljesen összeszedi magát. Szerintem ősszel vissza tud menni a főiskolára. Az orvosok szerint az egész csak a túlzott megterhelés és a kimerültség következménye volt.
– Gyere, kész a vacsora – tette hozzá halkan, mintha ezzel végleg lezárhatná a témát.
Gabriella öt esztendeje ment férjhez Gergőhöz. Nóra az első házasságából született, de a férfi sosem tett különbséget. A barátnői gyakran mondogatták, milyen szerencsés: Gergő tisztességes ember, figyelmes Renátával, az anyósával, és türelmes Nórával is.
Csakhogy Nóra nemrég akkora vihart kavart, hogy alig tudták elsimítani a következményeket.
Gabriella egyelőre hallgatott. Úgy érezte, nincs értelme most terhelni a férjét, amikor végre kezdett egyenesbe jönni az életük. Alig csitult el az egyik gond, máris itt a következő.
Nóra még a főiskolát sem fejezte be, amikor halálosan szerelmes lett. A fiú, Márk, megkérte a kezét. A lány pedig azt hitte, elég érett már ahhoz, hogy saját döntéseket hozzon. Úgy gondolta, az édesanyja élje csak a maga életét, ő pedig majd boldogul egyedül.
Mindezt azonban Gabriella csak akkor tudta meg, amikor Márk humanitárius segélyszállítmánnyal külföldre utazott… és nyoma veszett. A telefonja elérhetetlenné vált, üzenet nem érkezett, mintha a föld nyelte volna el.
Nóra magára maradt. Kétségbeesetten próbálta kitalálni, hogyan találhatná meg, és közben rá kellett döbbennie arra is, hogy gyermeket vár.
– Anya, Márk jó ember. Rajtam kívül nincs senkije. Megvárom, és megszülöm a babát is – zokogta.
A tanév végén Gabriella kivitte a lányt Renátához, a vidéki házba, hogy nyugodtabb környezetben legyen.
Gergő komoly beosztásban dolgozott, felelősségteljes munkát végzett; Gabriella megszokta, hogy a családi gondokat inkább maga intézi. Nem akarta, hogy ilyesmi elvonja a figyelmét.
Ráadásul az orvosok sem biztatták túl sok jóval: a vizsgálatok eredményei aggasztóak voltak, fennállt a veszélye, hogy a kisbaba egészségi problémákkal jön világra. Mindezt alaposan át kellett gondolni. És ki tudja, visszatér-e egyáltalán Márk ezekben a bizonytalan időkben?
Tegnap Nóra életet adott egy kislánynak. Egyelőre nem tudni, teljesen egészséges-e. A lányt próbálják rábeszélni, hogy mondjon le a gyermekről, és Gabriellának egyre furcsább ez az erőszakos sürgetés. Talán mégis van valami igazság abban, amit az a különc öregasszony, Emese mondogatott?
– Köszönöm, minden nagyon finom volt – szólalt meg ekkor Gergő. – Szeretnék beszélni veled.
– Persze, hallgatlak – felelte Gabriella, és leült vele szemben.
A férje a hatóságoknál dolgozott. Korábban csak filmekből ismerte ezt a világot, és azt hitte, túlzás, amikor azt mondják, ott nincs se nappal, se éjszaka nyugalom. Mostanra azonban megtapasztalta, hogy a valóság sokszor nehezebb, mint amit a vásznon lát az ember.
Gabriella éppen ezért próbálta minden erejével távol tartani Gergőt az otthoni gondoktól. Úgy érezte, ha már a munkája ennyire megterheli, legalább a családi problémákat ne cipelje magával.
– Gabriella, hálás vagyok neked mindenért – mondta most csendesebben a férfi. – Sokáig nem volt igazi otthonom, családom meg pláne. Most viszont azt hittem, végre van. Vagy talán csak azt képzeltem?
– Mire gondolsz? – kapta fel a fejét Gabriella. – Tudod jól, mennyit dolgozol, természetes, hogy nem akarlak apróságokkal zaklatni…
– A feleségem vagy – felelte Gergő határozottan. – Nem mindegy számomra, mi történik az édesanyáddal vagy Nórával. Renáta szerencsére jól van, erős asszony, nincs ok aggodalomra. De Nórával kapcsolatban az az érzésem, nem mondasz el mindent.
– Miért gondolod ezt? – kérdezte Gabriella megütközve.
– Furcsa egybeesés – sóhajtott a férfi. – Felhívott egy régi barátom. A bajtársa fia előkerült. Több mint fél éve humanitárius szállítmányt vitt, amikor támadás érte őket. A fiú túlélte, de súlyosan megsérült, és az emlékezete is kihagyott. A telefonja teljesen tönkrement. Mostanában kezd magához térni, eszébe jutott az apja barátja, így találtak rá. Márk a neve. Néhány napja arra kért bennünket, segítsünk megtalálni a szerelmét. Azt mondja, csak azért maradt életben, mert kiszállt az autóból egy álom miatt: azt álmodta, hogy a barátnője kislányt szült neki. Ez az álom mentette meg. De hiába próbálta hívni, nem érte el.
Gabriella szinte dermedten hallgatta.
– És ebből mire következtetsz? – kérdezte halkan.
– Arra, hogy a lányt Nóra Seresnek hívják – mondta ki Gergő. – A te lányod. Azt hittem, kicsit már az enyém is. Márk emlékszik rá, de a telefonszámára nem. Hamarosan ide szállítják át a kórházból, és minden vágya, hogy találkozhasson vele.
Gabriella arcából kifutott a vér.
– Igazad van, eltitkoltam előled – vallotta be végül. – Azt gondoltam, fölöslegesen terhelnélek vele. Tévedtem. És ez még nem minden… Nórának kislánya született. A baba egészségi állapota bizonytalan, az orvosok pedig arra próbálják rávenni, hogy mondjon le róla. Ráadásul összefutottam egy szomszéddal, aki furcsa dolgokat beszélt, mintha tudná, hogy Nóra szült. Valami homályos utalásokat tett a gyerekre is, de nem értettem pontosan, mire célzott.
– Lehet, hogy csak beleképzeltem az egészet… Talán már nem is magam miatt aggódom – sóhajtott Gabriella. – Egyszerűen kimerültem, és teljesen összezavarodtam. Fogalmam sincs, mit tanácsoljak a lányomnak.
Gergő elgondolkodva nézett rá.
– Várj csak… melyik szomszéd beszélt veled?
– A földszintről. Miért kérded?
– Semmi különös – felelte lassan. – Csak hallottam, hogy a héten meghalt egy idős asszony a földszintről. Nagyon vallásos volt, sokan gyászolják. Tudod mit? Holnap elmegyünk Nórához, és hazahozzuk őt meg a kislányt. Így lesz a legjobb. A többit majd utána kitaláljuk.
Gabriellát váratlan megkönnyebbülés öntötte el. Mintha napok óta először kapott volna levegőt igazán. Rájött, hogy saját félelmei szorították sarokba.
Másnap reggel, amikor indulni készültek, összefutott egy ismerőssel a lépcsőházban. Rákérdezett Emese Szergejevnára. A válasz hideg zuhanyként érte: az idős hölgy egy hete elhunyt.
Gabriella elsápadt. Amint beültek az autóba, remegő hangon fordult Gergőhöz:
– Hogy történhetett ez? Tegnap még beszéltem vele…
Gergő komoran az útra figyelt.
– Sok rosszal találkozik az ember – mondta csendesen. – De néha vannak megmagyarázhatatlan dolgok is. Mintha valaki előre jelezné, mire készüljünk. Nehéz időket élünk, de bármi történik, emberségesnek kell maradnunk.
Amikor megérkeztek, Nóra már az ajtóban várta őket.
– Anya, eldöntöttem – mondta határozottan. – Hazaviszem a kislányomat. Biztos vagyok benne, hogy rendben lesz. Ne próbáljatok lebeszélni.
Gergő elmosolyodott.
– Jól döntöttél. Fiatal vagy még, de bölcsen határoztál. Minden rendbe jön, meglátod.
Közben Márkot átszállították a városi kórházba, ahol hamarosan teljesen felépült. Nem sokkal később összeházasodtak Nórával, és a kislány a Lilla nevet kapta. Márk ugyanis még a születése előtt különös álmot látott róla – és úgy érezte, a gyermek érkezése mentette meg az életét.
Az életben semmi sem történik véletlenül. Minden esemény a maga idejében és helyén érkezik. A történések láthatatlan szálakon kapcsolódnak egymáshoz, és amikor nem tudjuk, merre induljunk, valahonnan mindig kapunk egy jelzést. Talán attól, aki az emberi sorsokat és a világ rendjét igazgatja. Ki mástól is érkezhetnének ezek a halk, mégis egyértelmű útmutatások…
