– Tessék? Azt mondod, ott lesz az exfeleséged is a gyerekekkel együtt? – Réka annyira megdöbbent, hogy a másik szemére már fel sem vitte a festéket. – Mégis miért gondolták a szüleid, hogy ez jó ötlet?
– Azért, mert a házassági évfordulójukat ünneplik – magyarázkodott Márk kissé feszengve. – Anyu ragaszkodott hozzá, hogy az unokák is ott legyenek. Ha pedig a fiúk jönnek, Esztert sem hagyhatták ki.
– Hát ez nagyszerű – csattant fel Réka ingerülten. – Szinte látom magam előtt az idilli családi képet: mindenki együtt, mint régen, és én, mint felesleges kellék a sarokban.
– Ugyan már, ne dramatizáld túl – nevetett Márk. – A szüleimnek még idő kell, hogy megszokjanak minket. És Leventét meg Benedeket imádják, ez természetes.
Két éve éltek együtt, de Rékának gyakran az volt az érzése, hogy Krisztina szemében még mindig az első meny számít az igazinak. Legalábbis erre utalt, hogy Eszter neve állandóan szóba került.
– Vegyünk ajándékot Eszternek és a fiúknak karácsonyra. Küldjünk nekik a nyaralóból befőttet. Jövő hétvégén ugorjunk át az unokákhoz – hangzottak el rendszeresen Krisztina javaslatai.
Réka ettől szinte forrt belül. Néha az a gyanúja támadt, hogy az anyósa titkon abban reménykedik, újra összeboronálhatja Márkot az első feleségével, és ezért viszonyul hozzá hűvösebben. Pedig amikor ő és Márk közelebb kerültek egymáshoz, a férfi már válófélben volt. A gyerekek közös felügyeletéről megegyeztek, de a fiúk az anyjukkal maradtak. Réka tisztában volt vele, hogy Márk rendszeresen fizet gyerektartást, sőt időnként külön is támogatja őket, de ezt sosem tekintette problémának. Harmincon túl jártak mindketten, mindkettőjüknek volt múltja. Csakhogy Réka a saját exférjével soha nem találkozott többé; a férfi egy fiatal nővel a fővárosba költözött, és eltűnt az életéből. Ezzel szemben Eszter erényeiről folyton dicshimnuszokat kellett hallgatnia.
– Az a drága Eszter! Micsoda háziasszony, példás anya és gondos feleség volt – áradozott Krisztina családi összejöveteleken a rokonok előtt.
– Neked aztán szerencséd van a menyeiddel – jegyezte meg ilyenkor valaki. – Az első is tökéletes volt, és a másodikra sem lehet panasz.
– Igen, valóban – felelte Krisztina sokatmondó nyugalommal.
– És szerinted hogyan viselkedjek egész este a volt feleséged társaságában? – kérdezte Réka kétségbeesetten. – Csevegjek vele divatról, receptekről meg az időjárásról?
– Nem is kötelező végig mellette ülnöd – próbálta csillapítani Márk. – Ha akarsz, csak udvariasan köszönsz, és kész.
– Nem muszáj egész este beszélgetned vele – mondta Márk higgadtan. – Több mint húszan leszünk a vacsorán, egy udvarias köszönés bőven elegendő. Ráadásul a fiúk úgysem bírják sokáig a felnőttek társaságát, Eszter pedig előbb-utóbb hazaviszi őket.
Réka annyira zaklatott volt, hogy legszívesebben el sem ment volna az eseményre. Aztán végiggondolta: ha távol marad, azzal csak Krisztina malmára hajtja a vizet. Makacs elhatározással döntött úgy, nem hátrál meg. Élénk képzelete már előre lejátszotta a jelenetet, ahogy az anyósa fondorlatosan Márkot Eszter mellé ülteti, és kétértelmű megjegyzésekkel célozgat a régi kapcsolat „lehetséges folytatására”. Ezért elhatározta, hogy derűt színlel, és emelt fővel jelenik meg a banketten.
Krisztina és Balázs ünneplőbe öltözve fogadták a vendégeket, az asztal roskadozott a fogásoktól, a zene vidáman szólt, a ceremóniamester pedig fáradhatatlanul pörgette a hangulatot. Csak éppen Réka nem tudta átadni magát az örömnek. Úgy érezte, ugyanazon a terepen tartózkodik, mint a riválisa. Eszter ezzel szemben kiegyensúlyozottnak tűnt: beszélgetett a rokonsággal, szemmel tartotta Benedeket és Leventét, majd kilenc óra után taxit hívott, hogy hazavigye a fiúkat.
– Kár, hogy ilyen korán elmentek – sajnálkozott Krisztina.
– A gyerekek már így is túlpörögtek – nevetett Eszter. – Nem lesz egyszerű ma este ágyba parancsolni őket, túl sok volt az élmény.
Márk egész este foglalkozott a fiaival, végül még le is kísérte őket a taxihoz. Réka közben legszívesebben eltűnt volna a föld színéről. Nem talált mentséget arra, hogy az anyósa szándékosan hozta őt kényelmetlen helyzetbe. Elhatározta, hogy másnap beszélni fog vele, mert ez így nem mehet tovább.
– Nem induljunk mi is haza? – kérdezte Márk nagyjából húsz perccel később.
– Miért, mi történt? – vonta fel a szemöldökét Réka. – Amióta elment a volt feleséged, már nem olyan izgalmas az este?
– Ne beszélj ostobaságokat – csattant fel Márk. – Ha szeretnéd, maradhatunk hajnalig, ehetünk, ihatunk, táncolhatunk.
Réka azonban nem kívánta folytatni a mulatságot. Jókedve egy szemernyit sem volt; csupán a féltékenysége késztette arra, hogy újra és újra odaszúrjon a férjének.
Végül szótlanul tértek haza azon az estén, és úgy bújtak ágyba, hogy egyikük sem kívánt a másikhoz szólni. A levegő köztük fagyos maradt, a sérelmek pedig kimondatlanul is ott vibráltak a sötétben. Néhány nappal később Réka elhatározta, hogy nem halogatja tovább a dolgot: felkereste Krisztinát, az anyósát, mert fontosnak tartotta, hogy tisztázzanak néhány kérdést.
– Te is jól tudod, hogy Eszter és a fiúk az életünk részei – fogadta őt Krisztina szemrehányó hangon, amint szóba került a téma.
– Benedek és Levente természetesen fontosak, nemcsak maguknak, hanem Márknak is – próbálta higgadtan megfogalmazni az álláspontját Réka. – És ami Márknak lényeges, az nekem is az. De Eszternek lehet új házassága, új családja, új élete. Nem érzem helyesnek, hogy folyton visszahúzzák ide, mintha semmi sem változott volna.
– A fiúk még túl kicsik ahhoz, hogy hosszabb időt töltsenek az édesanyjuk nélkül – vágott vissza az anyós. – Ezt talán nehéz átérezned, hiszen nektek még nincs saját gyermeketek.
Ez a mondat mélyen betalált. Réka régóta vágyott babára. Az orvosok rendre azt mondták, semmilyen egészségügyi akadálya nincs a dolognak, mégsem érkezett a várva várt csoda. Krisztina pedig sosem volt híres a tapintatáról; ha adódott alkalom, nem mulasztotta el, hogy emlékeztesse menyét erre a fájó pontra. A beszélgetés végül eredménytelenül zárult, és Réka zaklatottan tért haza.
Két héttel szilveszter előtt ismét elővette a témát.
– Ha édesanyád idén is meghívja Esztert az ünnepekre, én inkább itthon maradok – jelentette ki határozottan.
– Miért kerül szóba már megint Eszter? – értetlenkedett Márk. – Úgy terveztem, kettesben maradunk, feldíszítjük a lakást, megnézünk egy romantikus filmet. Vagy átmehetünk a barátainkhoz, hívtak bennünket.
– Biztos, hogy a családod nem szervez összejövetelt? – faggatózott Réka bizalmatlanul.
– Fogalmam sincs – vont vállat a férfi. – És ami Esztert illeti: a fiúkkal külföldre utazik az ünnepekre, tíz napra.
– Tessék? – kapta fel a fejét Réka. – Mióta engedhet meg magának ilyesmit egy óvodai szakember? Úgy tudom, ott dolgozik a volt feleséged.
– Nem a mi dolgunk, mennyit keres – felelte higgadtan Márk. – Engedélyt kért, hogy kivihesse a gyerekeket az országból, és megadtam.
– Ha most azt mondod, hogy te vagy a szüleid fizetik az utazást, esküszöm, óriási balhét csapok – csattant fel Réka, és dühösen várta a férje válaszát.
Márk egy pillanatig sem kertelt tovább.
– Adtam a fiúknak valamennyi zsebpénzt, hogy legyen náluk költőpénz – mondta nyíltan. – De az utazás költségeit Eszter párja állja. Úgy tudom, már együtt is élnek.
Réka árgus szemekkel figyelte a férjét.
– És ez téged hidegen hagy? – kérdezte, mintha a legapróbb rezdülésből is következtetni akarna valamire.
– Egyáltalán nem mindegy – válaszolta Márk komolyan. – Az számít, hogy a fiaim biztonságban legyenek, és jól érezzék magukat. Ez az első.
– Csak ennyi? – faggatózott tovább Réka, mintha nem akarna megelégedni ezzel a magyarázattal.
Márk halvány mosollyal próbálta oldani a feszültséget.
– Ha már őszinték vagyunk: egy kicsit irigykedem is. Engem senki sem visz el üdülni – jegyezte meg tréfásan. – Nem hívnál meg valahová?
A könnyed megjegyzés valamelyest lecsillapította Rékát. Az a hír, hogy Eszter életében komoly szereplő tűnt fel, láthatóan megnyugtatta. Krisztináról azonban ez már nem volt elmondható. Ő még mindig dédelgette magában a reményt, hogy egyszer sikerül újra összehozni a fiát az első menyével. Nem mintha rajongott volna Eszterért, de ott voltak az unokák, és a nő jóval kezelhetőbbnek tűnt számára, mint Réka.
– Hát ez hihetetlen – méltatlankodott férjének, Balázsnak. – Én azon töröm a fejem, hogyan lehetne kibékíteni őket, erre ő meg nyaralni megy valami másik férfival.
– Évek óta elváltak – emlékeztette higgadtan Balázs. – Mindkettőjüknek külön élete van. Márk megházasodott, Eszter is talált maga mellé valakit. Talán hagyni kellene, hogy boldoguljanak.
Krisztina azonban más elvek szerint élt. Úgy nevelték, hogy az érzelmeknél fontosabb a kötelesség, a felelősség és az adott szó. Számára a szerelem mulandó dolog volt, a család viszont kötelék. Márk és Eszter döntése – hogy amikor elmúlt az érzés, külön utakon folytatják, mégis kulturált kapcsolatban maradnak a gyerekek miatt – idegen volt tőle.
– Ez így nincs rendjén – morogta magában, amikor egyedül maradt. – Mit ér az a nagy szerelem, ha közben a gyerekek érdekeit kellene szem előtt tartani?
Benedek és Levente azonban egészen másképp látták a világot. Őket nem terhelték a felnőttek elvei és sérelmei. Elfogadták édesanyjuk új társát, természetesen viszonyultak apjuk feleségéhez is, és nem érezték, hogy kevesebb szeretetet kapnának. Számukra anya és apa nem „volt” egymás számára – egyszerűen csak a szüleik maradtak. Minden más részlet lényegtelen volt a szemükben.
