– Mondd csak, tényleg elhitted, amit a lányod mondott? – két hétnyi fagyos hallgatás és furcsa pillantások után Nóra végül nem tudta tovább magában tartani. – Ne nézz rám így, véletlenül meghallottam, miről beszélgettetek. Még örültem is, milyen szépen válaszoltál neki. Most már úgy érzem, kár volt, igaz?
Gergő zavartan megköszörülte a torkát.
– Ugyan már… – próbált kitérni. – De hát a fiúk tényleg nem hasonlítanak rám. Ráadásul a családunkban soha nem születtek ikrek…
Tizenhét évesen Gergő számára a szeszélyes és kissé fennhéjázó Vivien testesítette meg a tökéletes nőt. Szép volt, magabiztos, és pontosan tudta, milyen hatással van a fiúkra. Gergő büszkeséggel töltötte el, hogy végül őt választotta – ráadásul egy nála jóképűbb és népszerűbb srác elől hódította el.
Vivien azonban nem tervezett hosszú távra vele. A kapcsolat komolyra fordulását nem a nagy szerelem, hanem a váratlan terhesség kényszerítette ki.
Az első időszakban Gergő a felesége kitöréseit és hangulatingadozásait a hormonokra fogta. Később azzal mentegette, hogy kimeríti az anyaság, hiszen Eszter mellett alig jut ideje önmagára. Amikor pedig már nagyobb lett a lányuk, Vivien sikertelen karrierkísérleteire hárította a felelősséget a folyamatos elégedetlenségért.
Tizenegy év házasság kellett ahhoz, hogy végre tisztán lásson. Amikor Viviennek sikerült a tízéves Esztert is ellene hangolnia, Gergőben valami végleg eltört, és összeszedte a bátorságát a váláshoz.
Úgy tűnt, a különválás mindenkinek megfelel. Vivienről hamar kiderült, hogy már egy éve viszonya van egy tehetős, ambiciózus férfival. A jómódú Márk egészen más világot képviselt, mint a tisztességesen kereső, de „csak” hegesztőként dolgozó Gergő.
Márk nem volt ismeretlen Eszter számára sem. A kislány csillogó szemmel nézett fel rá, különösen amikor drága ajándékokkal halmozta el.
Gergő a közös lakást meghagyta volt feleségének és a lányának, ő maga pedig beköltözött abba a kétszobás lakásba, amelyet az édesanyjától örökölt. Az asszony két évvel a válás előtt hunyt el.
Közel egy esztendeig élt egyedül, csendben és visszafogottan. Aztán a házba új lakó érkezett: Nóra, aki egy másik városból költözött ide. Kedves, halk szavú, melegszívű teremtés volt, teljes ellentéte Viviennek.
Gergő eleinte nem tervezett komoly kapcsolatot a nála hat évvel fiatalabb lánnyal. Mégis, a mindennapok lassan összesodorták őket. Fél év után összeköltöztek, újabb hat hónap múlva pedig Nóra várandós lett. Nem halogatták a döntést: gyorsan összeházasodtak.
– Nem sokáig élvezted a szabadságot, máris újra igába hajtottad a fejed – ugratta nevetve az örök agglegény barát, Benedek.
– Nóra egészen más – vágott vissza Gergő határozottan. – Szöges ellentéte Viviennek.
Nem sokkal az esküvő után Eszter ismét felbukkant az életében. A válás óta alig találkoztak, mert a lány rendre visszautasította a meghívásait. Most azonban váratlanul ő telefonált, és látogatást kért. Az estét náluk töltötte, és mogorva arccal figyelte apja új feleségét, aki kedves mosollyal, türelmesen igyekezett a kedvében járni.
A kocsiban hazafelé Eszter sokáig duzzogva bámult ki az ablakon, majd hirtelen kibökte:
– Egyszerűen nem bírom őt! Miért kellett elvenned?
Gergő nyugodt hangon felelt, mintha csak az időjárásról beszélne:
– Azért, mert szeretjük egymást. Pont úgy, ahogy annak idején anyukád és Márk.
– Ugyan már! – horkant fel a lány. – Ott szó sincs szerelemről. Márk maga mondta ki, és három hónapja a közelünkbe sem jön.
Gergő sóhajtott.
– Van, amikor így alakul. De létezik másfajta történet is. És hamarosan lesz egy kistestvéred.
Eszter arca erre még komorabb lett, és az út hátralévő részében egy szót sem szólt. A sértettsége azonban nem tartotta vissza attól, hogy ezután szinte minden hétvégén betoppanjon hozzájuk. Valahányszor megjelent, apró megjegyzésekkel próbálta szurkálni Nórát, nyafogott, és követelte, hogy az apja kizárólag vele foglalkozzon.
Gergő tisztán látta, milyen erőfeszítéseket tesz a felesége, hogy közelebb kerüljön a mostohalányához. Nóra türelmesen viselte a kamaszlány hangulatingadozásait, még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy Eszter szándékosan próbál éket verni közéjük.
Egy este Gergő végül határozottan szólt rá:
– Eszter, te mindig a lányom maradsz, és nagyon szeretlek. De elvárom, hogy tisztelettel viselkedj. Nóra a feleségem, és a gyermekemet hordja a szíve alatt. Ezt el kell fogadnod.
A lány összeszorította a száját, néhány könnycseppet is kipréselt magából, de amikor látta, hogy az apja nem enged a szigorából, visszafogottabb lett.
Nem sokkal később kiderült, hogy Gergő nem egy, hanem két kisfiú édesapja lesz: Benedek és Levente érkeztek a világra, egyszerre hozva örömöt és kimerültséget. A szülés komplikált volt, és az első hónapok sem bizonyultak könnyűnek. A babák felváltva sírtak, alig aludtak, és szinte egy perc nyugalmat sem hagytak a szüleiknek.
Gergő minden tőle telhetőt megtett, de a megnövekedett kiadások miatt többet kellett dolgoznia. A háztartás, a pelenkák, a számlák és az Eszter után fizetett tartásdíj komoly terhet rótt rá. Nóra, aki korábban sugárzó és energikus volt, a fáradtságtól szinte elhalványult. Az édesanyja egy hónapra odaköltözött segíteni, ám végül vissza kellett térnie a saját munkájához.
Ahogy a fiúk közeledtek az első születésnapjukhoz, valamelyest kiegyensúlyozottabbá váltak. Éjszakánként már átaludták az idő nagy részét, nappal pedig képesek voltak hosszabban eljátszani egymással. Ennek ellenére Nóra számára továbbra is embert próbáló feladat volt két totyogót egyszerre szemmel tartani.
Egy délután Eszter váratlanul így szólt:
– Nóra, mi lenne, ha vigyáznék egy kicsit a fiúkra? Addig nyugodtan elmehetnél bevásárolni.
Nóra meglepetten nézett rá. A lány ritkábban járt már hozzájuk, de a kapcsolatuk az utóbbi időben békésebbé vált.
– Biztos vagy benne? – kérdezte óvatosan. – Két örökmozgó kisfiúról van szó.
– Persze – vágta rá Eszter határozottan. – Tizennégy éves vagyok, nem vagyok gyerek. Megoldom, ne aggódj.
– Rendben! – felelte Eszter lelkesen. – Ha bármi gond adódna, azonnal hívlak benneteket.
A próba végül jól sikerült: a lány ügyesen boldogult a kicsikkel, így Nóra időnként rábízta az ikreket, amikor sürgősen el kellett intéznie valamit. Nem élt vissza a lehetőséggel, csak akkor kérte Eszter segítségét, ha valóban szükség volt rá. A közös délutánok alatt ráadásul közelebb is kerültek egymáshoz, ami Gergőt külön örömmel töltötte el.
Nóra annyira belemerült az anyaság és a háztartás mindennapi teendőibe, hogy eleinte fel sem tűnt neki: a férje mostanában szokatlanul hallgatag. Arra gondolt, bizonyára a munkahelyi terhek nyomasztják, hiszen ott is helyt kell állnia, otthon pedig két izgő-mozgó kisfiú várja. Hamar kiderült azonban, hogy nem pusztán kimerültségről van szó.
Egy alkalommal Nóra fodrászhoz indult, a gyerekeket Gergőre és Eszterre bízva. Félúton azonban eszébe jutott, hogy a telefonját a bejárati komódon hagyta, ezért visszafordult. Nem akart észrevétlenül hallgatózni, mégis, ahogy benyitott, Eszter hangja élesen és szokatlan hevességgel ütötte meg a fülét.
– Mondom neked, apa, anya rengeteget változott! – bizonygatta szenvedélyesen. – Rájött, hogy még mindig szeret téged, és bánja, hogy elváltatok!
– Hirtelen megvilágosodott? – kérdezett vissza Gergő gúnyos éllel.
– Volt ideje átgondolni mindent – folytatta a lány komolyan. – Márk felelőtlen alaknak bizonyult, végre kimutatta a foga fehérjét.
Eszter szavai túlságosan kimértek és magabiztosak voltak; Nóra számára egyértelműnek tűnt, hogy nem magától beszél, hanem alaposan felkészítették – bizonyára Vivien irányította a háttérből.
– Tehát Márk ejtette, és most hirtelen meggondolta magát? – vetette oda Gergő csípősen, majd gyorsan hozzátette: – Ezek felnőttek közti ügyek. Nekem feleségem és két fiam van. Erről már beszéltünk.
– De én is a lányod vagyok! – csattant fel Eszter. – Anya pedig a feleséged volt, és szeretted!
– A lányom vagy, és az is maradsz – felelte Gergő határozottan. – A többit bízd a felnőttekre.
– Persze, majd ti eldöntitek! – horkant fel a lány. – Teljesen vak vagy. Az sem biztos, hogy Benedek és Levente tőled vannak!
– Eszter, azonnal hagyd abba! – emelte fel a hangját Gergő. – Ez már túlmegy minden határon. Beszélek az anyáddal, mert ez így elfogadhatatlan.
– Miért kevered ide anyát? Én magam is látom! – erősködött tovább a lány. – Én alig voltam beteg, ritkán sírtam, nem igaz? Nekik meg kék a szemük, neked barna. Az orruk sem hasonlít rád. És nézd meg őket, milyen husisak! Mi ketten meg milyen vékonyak vagyunk!
– Elég volt. Erről nincs több szó – zárta le a vitát Gergő keményen.
Nóra, anélkül hogy felfedte volna jelenlétét, hangtalanul kihátrált a lakásból. A döbbenettől szinte forrt benne a méreg. Micsoda kétszínűség! Kedvesnek és segítőkésznek mutatta magát, közben pedig ilyen mérget csepegtet a férje fülébe. Nóra ekkor értette meg, hogy Eszter közeledése talán korántsem volt olyan ártatlan, mint amilyennek látszott.
Nóra szinte levegőt sem kapott a felháborodástól. Legszívesebben azonnal berontott volna, hogy mindent a férje fejéhez vágjon, végül azonban úgy döntött, egyelőre hallgat. Hiszen Gergő nem állt Vivien mellé, nem hagyta, hogy a lánya uszítsa – kiállt mellette és a fiúk mellett. Ez akkor még erőt adott neki.
Az elkövetkező napokban azonban nyugtalanító változást vett észre. Gergő egyre gyakrabban és egyre hosszabban figyelte a kisfiúkat. Olyan pillantással nézte őket, mintha valami bizonyítékot keresne az arcukon: vonásokat, gesztusokat, bármit, ami hozzá kötné őket. Ez a vizslató tekintet Nórának fájt a legjobban.
Két hét telt el így, feszültséggel telve, amikor végül nem bírta tovább.
– Mondd csak, elhitted, amit a lányod sugdosott? – kérdezte élesen. – Ne nézz így rám. Hallottam a beszélgetéseteket. Akkor még büszke voltam rád, amiért megvédtél. Talán nem kellett volna?
Gergő zavartan félrefordította a tekintetét.
– Ugyan már… de be kell látnod, a fiúk tényleg nem hasonlítanak rám. Ráadásul a családunkban soha nem voltak ikrek…
Ez már sok volt.
– Akkor menj vissza Vivienhez és Eszterhez! – csattant fel Nóra. – Ne szenvedj itt velünk! Adj egy kis időt, hogy találjak másik lakást, és elköltözünk. Az ilyen apa nem hiányzik a fiaimnak.
Gergő próbált még mondani valamit, de szavai erőtlenül hullottak a levegőbe. Látszott rajta, hogy fejben már döntött. Néhány órán belül összepakolta a legszükségesebb holmiját, és szó nélkül távozott.
Nóra sokkos állapotban maradt utána. A férje még csak kísérletet sem tett arra, hogy megmagyarázza a kételyeit vagy bocsánatot kérjen. Soha, egyetlen okot sem adott neki féltékenységre. Mégis kitől születhettek volna a gyerekei, ha nem tőle?
– Miért nem csináltatsz egy vizsgálatot, és teszed az orra alá az eredményt? – vetette fel Kinga, akivel a szülészeten ismerkedtek meg, és azóta is tartották a kapcsolatot.
– Szó sem lehet róla! – háborodott fel Nóra. – Nem fogok bizonygatni semmit. Csak ürügyet keresett, hogy visszamehessen ahhoz a… Vivihez.
– Jó ember a férjed, csak könnyen befolyásolható – sóhajtott Kinga. – Ha nem tartod kézben, más fogja. Egyedül két gyerekkel nem lesz könnyű.
– Megoldom – zárta rövidre Nóra.
Ám a „megoldom” a valóságban korántsem ment simán. Dolgozni nem tudott elmenni, az édesanyjától nem kérhetett segítséget, Gergőt pedig nem akarta visszakönyörögni.
Végül a férfi egy hónap múlva magától jelent meg az ajtóban.
– Bocsáss meg! Ostoba voltam – mondta könyörgő hangon.
– Kíváncsi lennék, mi késztetett erre a hirtelen felismerésre – felelte Nóra hűvösen.
Gergő kerülte a tekintetét.
– Elvégeztettem a tesztet. Mi mást tehettem volna? Nem lehet így élni, állandó kételyek között – tette hozzá már-már kihívóan.
Nóra nem küldte el. A gyerekeknek szükségük volt az apjukra. Gergő azóta minden erejével azon van, hogy visszanyerje a bizalmát, de a kapcsolatuk egyelőre inkább hasonlít békés együttélésre, mint házasságra. Eszter pedig azóta sem tette be a lábát hozzájuk.
