„Akkor takarodj innen, értetted?!” — vágta oda Nóra diadalittasan
Mélyen csalódott, de elszánt és büszke.
– Akkor takarodj innen, értetted?! – sziszegte a lány összeszűkült szemmel, maró indulattal.
Lilla az apjára nézett segítséget keresve, ám Gergő félrefordította a tekintetét.
„Rendben… szóval idáig jutottunk – futott át a fején keserűen. – Ezek szerint tényleg semmit sem számítok neki.”
Pedig nem így indult az élete. Lilla szeretetteljes, rendezett családban nőtt fel. A szülei ragaszkodtak egymáshoz, figyeltek rá, és az otthonukban béke uralkodott. Egyetlen gyermekként sok gyengédséget kapott, időnként még el is kényeztették, de ettől nem vált elkényeztetetté vagy követelőzővé. Ha hibázott, nem büntetés várt rá, hanem beszélgetés. Mindent megbeszéltek: mi történt, miért történt, hogyan lehetne jobban csinálni. Nem voltak titkok előtte, és ami még fontosabb: megbíztak benne. Lilla pedig rettegett attól, hogy ezt a bizalmat valaha elveszítheti.
Hogyan is hazudhatott volna az édesanyjának, amikor az teljes bizonyossággal hitte, hogy a lánya sosem verné át? Eszter mindig azt mondta: „Tudom, hogy jól döntesz.” Ez a hit többet ért bármilyen szigorú tiltásnál. Lilla látta az osztálytársain, mennyire más légkörben élnek. Sok szülő kemény szabályokkal próbálta kordában tartani a gyerekét, mégis rendre kudarcot vallottak. A gyerekek ugyanúgy megtették, amit akartak – csak titokban. A barátnői gyakran dicsekedtek különféle „kalandokkal”, amelyekről otthon egy szót sem szóltak. Lillát sokszor kirázta a hideg, amikor hallgatta őket. „Szegény szüleik…” gondolta ilyenkor. „Ha tudnák, merre jár a lányuk és kikkel, valószínűleg sokkot kapnának.”
Ő maga tisztában volt azzal, hol húzódnak a határok. Amikor meghallotta, hogy egy tizenkét éves lány teherbe esett az osztálytársától, teljesen megdöbbent. Tizenkét évesen ő még babázott – igaz, ezt már kissé szégyellte. Nem játékbabákkal, hanem igényes, ünnepekkor kapott darabokkal, amelyekre a szülei félretettek, mert nem voltak olcsók. Ruhákat varrt nekik, apró kiegészítőket készített, és órákig eljátszott velük. Ártatlan, gyermeki világ volt az övé. Felfogni sem tudta, hogyan történhet meg ilyesmi ilyen fiatalon. Ráadásul a lány állítólag sokáig titkolta az állapotát a szülei előtt. Lilla számára ez elképzelhetetlen volt. Az ötödikes fiúk az ő szemében még csupán éretlen, csintalan kölykök voltak – semmiképp sem olyanok, akiktől bárki gyereket várhatna.
A családi harmónia egészen Lilla tizenkilencedik születésnapjáig tartott. Akkor már egyetemen tanult, államilag finanszírozott képzésen, ahová saját erejéből jutott be. Egy nap azonban kiderült, hogy Eszter súlyos beteg. A diagnózis után minden felgyorsult, és néhány hónap leforgása alatt az édesanyja meghalt.
A veszteség szinte maga alá temette. Kis híján abbahagyta a tanulmányait, napokon át sírt, alig evett. Lassan, fájdalmasan kezdett csak visszakapaszkodni az életbe. Eszter utolsó kívánsága az volt, hogy diplomát szerezzen, és ez adott erőt neki. Sokszor úgy indult el reggelente az egyetemre, hogy legszívesebben az ágyban maradt volna és üvöltött volna a fájdalomtól. Összeszorított foggal törölte le a könnyeit, és ment tovább. Gergőt is megtörte a gyász, látványosan megöregedett egy év alatt. Szerencsére soha nem volt szokása az italhoz nyúlni – még ünnepekkor sem –, így nem az alkoholba menekült.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz