Nóra mindössze kétéves volt, amikor az édesapja elhagyta a családot. Az édesanyja, Melinda, viszonyt kezdett egy másik férfival, és Gábor képtelen volt megbocsátani a hűtlenséget. A bíróság döntése értelmében a kislány az anyjánál maradt.
A fellángolás azonban gyorsan kialudt: amint Melinda egyedül találta magát egy kisgyerekkel, a szerető nyomtalanul eltűnt az életéből. Így alakult, hogy Nóra nevelésének terhe jórészt az apai nagyszülőkre, Benedekre és Emesére hárult. Fiuk válása elszomorította őket, de leginkább azért fájt a szívük, mert attól tartottak, ritkábban láthatják majd rajongásig szeretett unokájukat.
Melinda második házassága sem bizonyult tartósnak. Miközben a saját boldogságát kereste, egyre gyakrabban háttérbe szorította a lányát, mintha megfeledkezne róla.
Gábor hétvégenként magához vette Nórát, ám ilyenkor is többnyire a nagyszülőknél kötött ki, akik igyekeztek pótolni mindazt a törődést és figyelmet, amit a szüleitől nem kapott meg. Az apának időközben új családja lett.
Melinda életében is feltűnt egy új férfi, Márk. Amikor harmadszor is férjhez ment, Nóra már betöltötte a tizenkettedik évét.
A kislány szorgalommal, jó jegyekkel próbált az anyja kedvében járni, remélve, hogy így kivívhatja a szeretetét. Melinda figyelmének középpontjában azonban elsősorban a férje állt, és Nóra nehezen találta a helyét a mostohaapja mellett.
Hamarosan újabb családtag érkezését várták. Nóra is készült rá: tudta, hogy kishúga születik majd, akit óvnia és szeretnie kell. Ám Réka világra jötte után minden gondoskodás és gyengédség a csecsemőre irányult, a nagyobbik lány pedig egyre inkább fölöslegesnek érezte magát otthon.
Egyre sűrűbben fordult elő, hogy Gábor elvitte magával, majd a saját szüleinél hagyta, ahol tárt karokkal fogadták. Ott valóban ő volt a szemük fénye. Az apának a második házasságából szintén két lánya született, és ez a helyzet újabb kérdéseket vetett fel Nóra helyéről a családban.
Azonban azok a kislányok többnyire az édesanyjuk szüleinél töltötték az idejüket, így Nóra ott sem találta igazán a helyét. Lassan, szinte észrevétlenül távolodott el az anyjától, és ez a távolság az évek során csak nőtt.
Gyerekként csendes, alkalmazkodó természetű volt, korán önállóságra szokott, és a tanulás sosem jelentett számára akadályt. Nagymamája, Emese, angoltanárként dolgozott, ezért Nóra egy emelt szintű nyelvoktatást nyújtó iskolába járt. Emese és férje, Benedek, minden szabad percüket az unokájukra fordították; számukra ő jelentette a mindennapok örömét és értelmét.
Az érettségi után Nóra sikerrel felvételizett az egyetemre, és továbbra is a nagyszüleinél maradt. Tartotta a kapcsolatot az apjával és annak családjával, az édesanyjával viszont csak ritkán találkozott. Az asszony sosem érdeklődött igazán a lánya tanulmányai vagy érzései felől.
Diplomája megszerzése után Nóra külföldi szakmai gyakorlaton vett részt, majd egy rangos vállalatnál helyezkedett el. Amint biztos, jól fizető állása lett, az anyai szeretet hirtelen látványosan felerősödött.
– A család büszkesége vagy – hangoztatta Melinda egyre gyakrabban. – Drága kislányom, hogy vagy? Egészséges vagy? Mikor látogatsz meg minket?
Nóra különös gyengédséggel gondolt Rékára. Bár a húga érkezése miatt szorult háttérbe egykor, felnőttként már értette, hogy Réka sem kapja meg azt a figyelmet és biztonságot, amelyben neki a nagyszülei mellett része volt. Ezért mindig igyekezett örömet szerezni neki.
Az első fizetéséből ajándékokat vett Emesének és Benedeknek, akiket rajongásig szeretett, és az apjáról sem feledkezett meg. Egy hónappal később Réka születésnapja következett: Nóra mesébe illő ünnepséget szervezett, előtte pedig együtt járták végig az üzleteket, hogy kiválasszák a legszebb meglepetéseket.
Réka végül nemcsak egyetlen ajándékot kapott: Nóra egész ruhatárát felfrissítette, új kabátokat, csinos ruhákat, apró kiegészítőket választott neki, hogy a húga valóban különlegesnek érezhesse magát.
Nem sokkal később azonban Melinda telefonjai egyre sűrűbben érkeztek. Eleinte panaszos hangon kért kisebb összegeket, később már követelőzőbbé vált. Arra hivatkozott, hogy a fizetések alacsonyak, minden drágul, a gyógyszerek pedig szinte megfizethetetlenek. Mindig akadt valami indok.
– Rékának nincs rendes télikabátja.
– Nekem teljesen tönkrement a csizmám.
Nóra eleinte adott pénzt, de a kérések hónapról hónapra nagyobbak lettek. Amikor a következő fizetés után az anyja ismét megjelent, már sejtette, hogy ennek véget kell vetnie. Ezúttal egy új hűtőszekrényre kellett volna a pénz, mert a régi „bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot”.
– Nem tudok segíteni. Nekem is vannak kiadásaim – mondta határozottan.
– Miféle kiadásaid? Készen kapsz mindent. A nagyszüleid nyugdíj mellett is dolgoznak, eltartanak téged. A saját anyádnak és testvérednek meg nem segítesz?
– Ti is dolgoztok. Vegyétek meg, amire szükségetek van – zárta rövidre Nóra.
A helyzet akkor mérgesedett el igazán, amikor Melinda megtudta, hogy a lánya autót vásárolt. Keserves siránkozásba kezdett: mindenki elhagyta őt, még a saját gyermeke is hátat fordított neki. Nem értette, hogy Nóra pontosan emlékszik arra a megkönnyebbült örömre, amely az arcukon ült, amikor annak idején a nagyszülőkhöz küldték.
A lelki zsarolás ezúttal sem hozott eredményt. Melinda egy fillért sem kapott, mégis biztos volt benne, hogy Nórának van pénze – csak ki kell találni, hogyan lehetne megszerezni.
Ekkor váratlanul csörgött a telefon. Réka hívta.
– Kórházba visznek. Elcsúsztam, csúnyán beütöttem a lábam, lehet, hogy eltört. A járókelők mentőt hívtak. Nem tudok sokáig beszélni, mindjárt lemerül a telefonom. Ha jössz, hoznál töltőt?
Melinda fejében egy szempillantás alatt megszületett a terv. A gondolat, hogyan fordíthatná ezt a helyzetet a maga javára, hirtelen egészen világos formát öltött benne.
Melinda gondolatai villámgyorsan összeálltak tervvé. Nóra aznap kapta meg a fizetését, hamarosan hazaér a munkából. A testvérének sürgős műtétre van szüksége – legalábbis ezt fogja mondani. Ha Réka telefonja lemerül, senki sem tudja majd ellenőrizni a történetet. Egy ilyen helyzetben egy nővér nem tagadja meg a segítséget. Csak gyorsnak kell lennie. Minden a kezére játszik – nyugtázta magában, majd sietve elindult a lánya elé.
Amikor Nóra meglátta az édesanyját a ház előtt várakozni, azonnal sejtette, hogy ismét pénzről lesz szó. Elhatározta, hogy ezúttal nem enged. Ám amit hallott, az még őt is elbizonytalanította. Sajnálta Rékát, ugyanakkor Melinda kétségbeesett könnyei nem tűntek őszintének. Mégis, ha valóban baj van, nem késlekedhet.
Elővette a mobilját, és tárcsázta a húgát. A gépi hang közölte: a hívott szám nem kapcsolható.
– Melyik kórházban van Réka? Nem érem el – kérdezte élesen.
– Az intenzíven fekszik, oda nem vihet be telefont senki – vágta rá Melinda. – Nem engednek be hozzá, az operáció sürgős. Add ide a pénzt, én elintézem.
Nóra szó nélkül az autója felé indult.
– Gyere, menjünk együtt.
– Fáradt vagy munka után, pihenj inkább – próbálta visszatartani az anyja színlelt aggodalommal. – Majd én elviszem.
Nóra azonban beült a kocsiba, és elindult. Melinda végül nem tartott vele. Útközben Nóra telefonon érdeklődött, melyik osztályra vitték a balesetest. A traumatológiára irányították. Amikor belépett, és meglátta Rékát mosolyogva az ágyon, minden kétsége szertefoszlott.
– Szia! Honnan tudtad? – csodálkozott Réka.
– Anyu hívott. A részleteket majd később. Hogy vagy?
– Megröntgeneztek, nincs törés, csak húzódás. Jegelték, kapok egy rögzítőt. Hazavinnél? Pár hét pihenés vár rám.
A történtek után Melinda többé nem próbált pénzt kicsikarni. Nóra továbbra is adott ajándékot születésnapra és újévkor, de csak annyit, amennyit jónak látott.
