– …akkor bizony az utolsó havi összeget sem látnátok viszont, sőt még kötbért is fizethetnétek, amiért nem jeleztétek időben a távozást – háborgott tovább Renáta.
Lilla azonban nem jött zavarba. – Az aktuális hónapot természetesen rendezzük, de semmiféle büntetést nem vagyunk hajlandók fizetni – felelte határozottan. – Ha minden szabályosan lett volna intézve, szerződéssel és adófizetéssel, akkor más lenne a helyzet. De így a teljes bérleti díj nálad maradt, a kisebb javításokat mi álltuk, és a lakást is mi tettük rendbe, mire igazán lakható lett.
– Nahát, szóval már itt tartunk! – kiabált Renáta. – Amint egy kicsit megerősödtetek, rögtön elfelejtitek, kik segítettek nektek. A család semmit sem számít?
– Ez nem erről szól – próbálta csillapítani a kedélyeket Gergő. – Nem akarunk összeveszni. Szeretnénk békében elválni, és a kapcsolatot is megtartani. Mindig te mondod, hogy mi egy család vagyunk, nem idegenek.
Renáta azonban sértetten távozott, és egyenesen Gergő szüleihez ment panaszkodni. Azt hangoztatta, hogy a fiukat rosszul nevelték, mert hálátlan és tiszteletlen lett. A szülők kellemetlenül érezték magukat, magukra vették a szemrehányást, és igyekeztek elsimítani az ügyet. Renáta nem tiltakozott a békülési szándék ellen: „kárpótlásként” tízezer forintot kért az elszenvedett idegeskedésért. Gergő édesanyja a férjével való rövid egyeztetés után a megtakarításukból odaadta az összeget, de a fiának és Lillának erről nem szóltak.
A fiatalok néhány hónapig Lilla szüleinél húzták meg magukat, majd átköltöztek a saját, hitelre vásárolt lakásukba a város egy másik részén. Új életet kezdtek, tele tervekkel.
– Nagyon elfoglaltak lettek, talán már túl büszkék is – terjesztette Renáta mindenfelé. – Egy meghívást is küldhettek volna a lakásavatóra…
Az ismerősei többnyire helyeseltek, hiszen Renáta gondosan ápolta a jóságos, önfeláldozó rokon szerepét. Arról viszont mélyen hallgatott, mennyi feszültséget okozott, és hányszor követelt újabb és újabb tárgyakat a lakásába. A hűtőszekrény végül maradt, mert Gergőék elvből nem vitték el. Renátát mégsem ez bántotta igazán, hanem hogy a tűzhelyet saját pénzből kellett pótolnia. Ráadásul a lakás üresen állt: érdeklődők akadtak, megnézték, ígértek visszajelzést, aztán eltűntek. Idővel már azt gyanította, hogy a menye beszélte le a jelentkezőket. Eszébe sem jutott, hogy talán a saját viselkedése üt vissza; sokkal egyszerűbb volt másokat okolni, miközben magát makulátlannak látta.
Gergő és Lilla eközben nem foglalkoztak a rosszindulatú szóbeszéddel. Az új otthonuk berendezése és a közös jövőjük építése töltötte ki a mindennapjaikat. Úgy döntöttek, a rokoni kapcsolatot inkább tisztes távolságból ápolják – így mindenkinek nyugodtabb marad az élete, és nem kell többé fölösleges vitákba bonyolódniuk.
